Az ötletet Novák Dániel vetette fel 1837-ben, az ő terve a Várhegyet és a Dunát egyetlen alagúttal szelte át. 1842-ben Széchenyi István gróf javasolta a Várhegy megfúrását, a Lánchíd budai hídfőjénél. 1850-ben Ürményi József volt alnádor vezetésével társaság alakult az Alagút építésére, amelyhez Ferenc József uralkodó 800 mázsa lőport adott, ennek fejében a létesítményen a hadsereg szabad átjárást kapott.
A terveket Adam Clark angol-skót mérnök, a Lánchíd kivitelezője 1852-ben készítette el, s ő vezette a munkálatokat is. Clark több vasútépítésben és pest-budai városépítési munkában is részt vett, majd magyar lányt vett el, s a Krisztina körúton lakott. Clark Ádám Buda város tiszteletbeli képviselője lett, 1866-os temetésekor a Lánchídon gyászlobogó lengett.
Az Alagút építése 1853. február 10-én két irányból kezdődött, a pest-budai polgárok aggodalma közepette: összeér-e vajon a két furat? Azt beszélték, hogy a munkások majd egymást fogják keresgélni a hegy belsejében, ezért a Helytartótanács először egy egy méter széles próbaalagút ásását írta elő. Clark mindezen csak nevetett s a tetőn, a Szent György téren mélyített 39 méter mély aknából is hordatta ki a sziklát. Az előírtnál nagyobb iránytárnát épített, majd angol módszer szerint 3-4 méterenként függőleges feltöréseket készített, a főte (a bányatérséget általában "felülről" a bányatérségben járók feje fölött lehatároló kétdimenziós kőzetfelület) alatt új járatot hajtott, végül kialakította a két oldalt.
A bányászok által a vájatok között meghagyott vékony falat 1853. október 25-én az Alagút társaság vezetősége előtt törték át, a bejáratokat sárga-fekete zászlókkal lobogózták fel. Ürményi József elnök beszédében Széchenyit éltette, majd a válaszfal kibontása után a vendégek átmentek a hegy alatt. Ezután havonta egy vasárnapon a közönséget is átengedték.
A Várhegyet hét és fél hónap alatt fúrták át 9,5 méter szélesen, 349,66 méter hosszban. A középen 7,83 méteres magasság a bejáratokig 10,6 méterre nő a világítás érdekében - bent így is gázlámpákra volt szükség. Az Alagút 1,8 százalékkal, 6,1 métert lejt a Duna felé, ez megoldja a vízelvezetést. A kifejtett követ a dunai rakpart építéséhez adták el, a 82-100 cm vastag patkóalakú téglaboltozatot később csempével borították.
Az Alagút gyalogos közlekedése 1857 márciusában indult meg, a közúti forgalomnak április 30-án adták át. Az úttestet fakocka borította, ezt 1919-ben cserélték kiskockakőre. A keleti, klasszicista homlokzatot Clark, a nyugati, romantikus kaput Frey Lajos tervezte, a kapuzatokat Reitter Ferenc fejezte be 1858-ban. A teljes munka 524 ezer forintba került.
A hegy belsejében csöpögő rétegvíz sok gondot okozott, mivel a Clark által épített vízelvezető tárók eltömődtek, így az Alagútba érve a konflisosok utasaiknak ernyőt adtak.
Az Alagút nemcsak az átjutást tette lehetővé Pestről a Krisztinavárosba, de a budai városrész nyugati terjeszkedését is segítette. Az áthaladásért 1918-ig díjat kellett fizetni, a gyalogosoknak 1, egylovas kocsiknak 3, kétlovasoknak 6 krajcárt. Még fontosabb volt a város dicsősége: olyan építmény jött létre, amilyent "a birodalom egyetlen fővárosa sem tud felmutatni" - még Bécs sem.
1944-ben a német SS és a nyilasok harcálláspontot rendeztek be az Alagútban, felhasználva a Szent György téri aknát. A háborúban megsérült építményt 1949-ben állították helyre, a nyugati kaput Benkhart Ágost tervei szerint rekonstruálták. Ekkor épült az aszfaltút, s a 6 méteres útpálya az északi járda megszüntetésével 6,90 méterre szélesedett.
1973-ban teljesen újjáépült az Alagút: 9 cm vastag acélbetétes torkrét (lövellt) vízzáró betonréteget, üvegmozaik-burkolatot, új szellőző berendezést kapott, ez középen, a párhuzamos tárón át 2600 köbméter levegőt nyom ki percenként, mivel a gépkocsik szinte elviselhetetlenné tették bent a lélegzést. A rétegvíz elvezetésére csőhálózat létesült. Ma a burkolat ismét potyog, a víz szivárog, a bűz állandó - az Alagút ismét megérett egy nagy felújításra.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)
