Egy olyan családban cseperedő gyermek, mint az enyém, ahol mindenki bölcsész, és mint ilyen, folyamatosan úszik szemben az árral, amikor kínosan ügyel a kissé elavult, úgy húsz évvel ezelőtti szabályok betartására, nos, egy ilyen családban a kisgyerek elkezd hibátlanul beszélni, aztán elballag a bölcsibe, oviba, iskolába, és folyamatosan épül le ez a készsége. Az én kétéves Marcellem hibátlanul használta az ikes igéket még egy-két hónapja. Mára naponta ezerszer javítjuk: nem eszek, eszem. Nem iszok, iszom. És azon töprengek, hogy lehet, hogy egyik napról a másikra átszokott a k-ra, mert a többi kisgyerek azt használja, viszont az istennek sem szokik vissza? Miért könnyebb mindig minden a rombolás irányában, és nehezebb az építésében? És miközben számat is eltátom, amikor a mesekönyvet nézegetve a kis kétéves imígyen szól: "a kisvakond sírva fakadt", a kétségbeesés kerülget, amikor napról napra látom, hogy bizonyos dolgokban eleve vesztes vagyok. Amikor kivétel nélkül mindenkitől azt hallja, így aztán ő is azt hajtogatja, hogy "add oda nekem a labdát", akkor tudom, nem győzhetek. De sírva kérdem, hová lett a nyelvből az ide? Az itt, ide felénk mutat, arra a helyre, ahol vagyunk. Az ott, oda, el tőlünk, ellenkező, távolodó, más irányba. Oda megyek hozzád, azaz tőlem elfelé haladok, te meg ide tartasz felém, irányomban közeledsz. Ide jössz, azaz az ide és a jön párban áll, mint az oda és a megy is. Ennél egy negyed fokkal nehezebb, amikor azonos ige társul az ide-odához, azaz nincs nyelvi orientáció, csak földrajzi. És ez már meghaladja a mai beszélők befogadási határait. Itt már csak és kizárólag oda van. Add oda nekem a sót, a homokozólapátot, add oda a napozókrémet nekem, azaz ide, IDE, IDE! De ha ez ennyire reménytelen, javaslok újabb egyszerűsítéseket a magyar helyesírás szabályaiban, az manapság úgyis könnyen megy. Mindent csak egyszerűen! Minek a flanc? Minek az ide-oda jár? Legyen oda-oda jár. Ide-oda ingatja a fejét? Oda-oda ingassa. Itt-ott előfordul? Forduljon elő ott-ott! Ne legyen "gyere ide, kisfiam!" Legyen az is oda. És akkor én dacból kizárólag szegény, mellőzött, meggyilkolt ide szót használom majd. Ez lesz az én kis forradalmam, és így szólok majd: Nem ide Buda!
