Nem is volt Tudor korszak egy oxfordi történész szerint

(MTI) Cliff Davies kutatásai nyomán arról győződött meg, hogy a Tudor ház uralkodása alatt szinte nem is használták a Tudor meghatározást. Egyes utalások szerint például VII. Henrik már csak azért sem alkalmazta a megnevezést, mert azzal walesi ellenfelei illették magukat. VIII. Henrik pedig legszívesebben a Lancaster és York családok egyesülésének megtestesítőjeként beszélt magáról ? ismertette a BBC online hírszolgáltató cikke.
 

A tudós úgy vélte, a filmek és a történelmi drámák táplálták a "mítoszt", hogy a korabeli emberek úgy gondolkodtak magukról, mint akik a Tudor monarchiában élnek.  A meghatározás kézenfekvő ? ismerte el Davis, ugyanakkor sietett hozzáfűzni, hogy alapvetően helytelen.
 
Az oxfordi kutató szakterülete, a 16. századi történelem forrásait vizsgálva bizonyosodott meg arról, hogy a Tudor uralkodóház királyait ? VII. Henriktől I. Erzsébetig ? saját korukban nem nevezték Tudoroknak. Mindössze egyetlen költeményben talált utalást a meghatározásra, amelyben a Tudorok után az első Stuart uralkodó, I. Jakab trónra lépéséről esik szó.
 
Davis elmélete David Hume történész és filozófus nevéhez köti a "Tudor korszak" elnevezés megalapozását. A meghatározás azóta közkeletű lett, ugyanakkor Davis arra figyelmeztetett, hogy tartózkodni kellene a "Tudor férfiak és nők" jellegű ábrázolásoktól, mert ezek nem helytállóak.
 
A tudós szerint a múlt bemutatásánál fontos, hogy olyan kép rajzolódjon ki a korabeli emberekről, amilyenek valójában voltak, és az derüljön ki, amit valóban gondoltak magukról. I. Erzsébet alattvalói a királynő alattvalóinak tartották magukat és nem Tudor alattvalóknak ? magyarázta Davis.