Nem kapott környezetvédelmi engedélyt a VOLT

Egyéb

 
(MTI) Az engedélyre azért volna szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll.
 
A kedden kelt elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg,  ráadásul lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pótköltése zajlik.
 
A tíz éve ugyanott megtartott rendezvényt követő helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes, ha utána a területet több éven át nem veszik igénybe ? idézik a lap birtokába jutott határozatot.
 
A Kisalföldnek a rendezvény szervezői úgy nyilatkoztak: biztosak benne, hogy találnak megoldást a helyzetre.