Nem kell a Darwin-film Amerikának
A Paul Bettany főszereplésével készítetett Creation című film A fajok eredete című tudományos munka születését mutatja be. A BBC Films és a UK Film Council támogatásával készített, Darwin ükunokája, Randal Keynes Annie's Box című művén alapuló alkotás azt a kérdést járja körbe, hogy a férfira és családjára milyen hatással lehetett 10 éves lánya, Annie elvesztése. A Torontói Filmfesztivál nyitófilmjévé is választott mű jelenleg a világ szinte összes pontján talált forgalmazót magának, így Ausztráliától Skandináviáig mindenhol bemutatják majd.
Az Egyesült Államok azonban, úgy tűnik, nem kér belőle: a lehetséges producerek ugyanis nem vállalnak be egy olyan filmet, amely azt az elméletet "népszerűsíti", amelyben az ország lakosságának alig 39 százaléka hisz. Így nem meglepők a támadások sem: a Movieguide.org, keresztény filmes portál szerint Darwin az eugenika atyja volt, egy bigott "rasszista, akinek a tömeggyilkosság az öröksége". Szerintük az evolúciós elmélet vezetett Hitler és más diktátorok tevékenységéhez, illetve a klónozáshoz és genetikai tervezéshez is.
A film a Daily Telegraph szerint komoly vitákhoz vezetett a különböző amerikai keresztény oldalakon is, ahol a legtöbben az evolúciót egy bolondos elméletnek tartják, amelyre egy évszázadnyi kemény próbálkozás után sem sikerült megfelelő bizonyítékot találni.
A film alkotóit azonban mindez meglepte: Jeremy Thomas producer szerint elképesztő, hogy 2009-ben ilyen fogadtatásra leltek. Szerinte a világ minden más pontján bemutathatják majd a filmet, csak az Egyesült Államokban nem, ahol a többség ma is úgy gondolja, hogy a világot hat nap alatt teremtették.