Azt mondja: sokat tud a szeretetéhségről, magányról, sérülékenységről, miközben ha találkozom vele, előbb-utóbb mindig hangosan kacagunk. Mert nevetni a legjobb dolog – teszi hozzá.

Decemberben mutattátok be a Végszó című előadást a Rózsavölgyi Szalonban. Ebben egy színésznőt játszol, akit egészen felemészt a színház: idegileg, emberileg minden figyelmét ez köti le. Te egészen más típusú színésznő vagy.

Hála Istennek egyáltalán nem hasonlítok erre a nőre, belőlem hiányzik a dívaság. Mégis – bármilyen nagyképűen hangzik – ismerem az ilyen típusú embereket, a működésüket. Minden szerepben meg lehet találni azokat a pontokat, amiktől közel érezhetem magamhoz. Mallory szeretetéhsége, sérülékenysége, fájdalma, magánya közel áll hozzám. De ezt a harsány „mázat” is ismerem, anyám éppen ilyen volt, noha semmi köze nem volt a színházhoz, ápolónőként dolgozott. Arról, hogy több szeretetet várunk, mint amit kapunk, nekem is vannak élményeim, például a mamámmal kapcsolatban. Nagyon sokáig voltam magányos, mesélhetnék arról is, hogy miként kell elfedni az érzékenységet, a félelmeket. Nagyon jó volt, hogy Dani (Dicső Dániel rendező – szerk.) mindent engedett a próbákon. Egészen fölhabosítottam ezt a nőt, imádok bohóckodni, ám a végén a felesleget mind le kellett nyesegetni. Ezt a vázat, az alapot kell megtalálni minden szerephez. A félelmeink, szorongásaink, az önbizalomhiányunk azonos, ezek mindenkiben ott vannak.

Györgyi Anna
Fotó: Kultúra.hu / Csákvári Zsigmond

Olyan ez a nő, mintha azért élne és keresne minél konfrontatívabb helyzeteket a mindennapjaiban, hogy ezeket később a szerepeiben felhasználhassa.

A manipuláció ugyancsak lényeges pontja Mallory karakterének. Én azt hiszem, hogy minden bennünk van. Nem fontos nekem ahhoz gyilkosnak vagy velejéig romlottnak lennem, hogy hitelesen el tudjak játszani egy ilyen karaktert a színpadon. Főiskolásként még szűz voltam, mikor egy kurvát kellett alakítanom, és soha nem tudtam volna jobban megcsinálni. Gyakran előnyére válik, ha a színész habitusa ellen osztanak egy szerepet, titkai lesznek, izgalmasabb lesz.

Te mindig mondtad, hogy könnyen alakítható vagy, épp ezért nem kerültél skatulyába. Ez mindig előnyödre vált?

Nem, mert bár én ezt nagyon szeretem, a környezetem sokszor zavarba jön attól, hogy nem tud hova tenni. Szoktam hallani olyasmit, hogy „a Nusinak könnyű, mert ő olyan technikás, kirázza a kisujjából”, pedig ebben van a legtöbb munka, hogy valami könnyednek hasson.

Derűs alkat vagy?

Mikor, hogy. Lenne értelme, ha panaszkodnék arról, hogy hány álmatlan éjszakám van egy-egy szerep miatt? Ez egy sznob szakma, szereti az efféle hírverést, habosítást, mert a művészetet valahogy el is kell adni.

Fotó: Kultúra.hu / Csákvári Zsigmond

Te mit tettél azért, hogy eladd?

Semmit, és látod az eredményét. Remekül pózolhatnék itt a fotós kollégádnak, erősítve a drámai hatást, csak sajnos be van állva a bal vállam. Szerintem egyébként a legjobb dolog nevetni. Ami nem jelenti azt, hogy néha ne sírnék, vagy ne lennék depressziós, mégis tele vagyok életigenléssel, mert nincs más.

Szabadúszóként mennyire tudod megválogatni, hogy mit dolgozol?

Nehéz, mert gyakran előfordul, hogy két jó lehetőség egy időre esik, máskor meg nem adódik semmi fontos vagy érdekes. Olyan szerencsés azért nem vagyok, hogy szépen egymás után következzenek a munkáim. Egyet nagyon sajnálok, hogy ebben az évadban nem tudok Tatabányán dolgozni. Nagyon szeretek ott lenni, ám a felkérés éppen erre a februári időszakra szólt, amikor Csabával (Kiss Csaba rendező, Anna férje – szerk.) próbáljuk a Tajtékos dalokat az Operettszínházban. Igazán szerettem Császi Ádám rendezésében a Nagy vacsorát a Jurányi Inkubátorházban. Egy baja van, hogy mindössze havi egyszer játsszuk. De hatalmas öröm például, hogy a Pilátus című tévéfilm számos díjat nyert az elmúlt időszakban.

Jelenet a Nagy vacsorából
Fotó: Gulyás Dóra

Milyen lesz a Tajtékos dalok?

Én imádom ezeket a sanzonokat, az újrafordított bátor szövegeket, amelyek közt jól ismert és egészen ismeretlen művek is szerepelnek. Csabi ezek köré írt egy darabot. Boris Vian idén lenne százéves. Igazi polihisztor, csodálatosan izgalmas pasi volt: trombitált, darabokat, verseket írt, filmezett. Gyermekkorától szívbeteg volt, s mert tudta, hogy kevés ideje van, lázasan, gyorsan élt, harminckilenc évesen hunyt el. Az ő lenyűgöző, őrült fantáziavilágát szeretnénk megmutatni az előadásban.

Ritkán akad énekes szereped.

Nagyon szeretek énekelni, és azt mondják, tudok is, csak ezt valahogy soha nem tudtam megmutatni. A táncolás mondjuk távolabb áll tőlem, a koreográfiát legfeljebb ösztönösen nyomom. Kivéve, ha be vagyok csípve.

Említetted a Pilátust. Mostanában inkább a filmezés érdekel?

Szívem szerint filmeznék. Ahogy öregszem, egyre inkább ez foglalkoztat, és talán a habitusom, fizimiskám is komplexebb lett, amit érdemes filmen megmutatni. Nagyon szerettem Dombrovszky Linda rendezővel dolgozni – ez már a negyedik alkalom volt – , és ő most egy újabb Szabó Magda-történet megfilmesítésén gondolkodik, örülnék, ha megvalósulhatna. Linda alapos, érzékeny, finom, hihetetlen inspiráló volt a közös munka, visszaadta a hitemet, hogy van értelme finomságokon, apróságokon szöszölni. Sokat jelent, amikor megsimogatják az ember vállát és azt mondják: jól csináltad. Harminc éve vagyok a pályán, és ez folyamatosan billeg. Bár nekem nagyon hektikusan alakult a szakmai életem, mégis elengedhetetlen, hogy a színész ne veszítse el a hitét, a játékkedvét. Ez is megesik néha, akárcsak a kezdetben említett Malloryban, bennem is felmerült már, hogy ott kéne hagyni az egészet a csudába.

Pilátus

Elmész péknek?

Annak biztosan nem, de annyi minden lehet belőlem! Nem zártam be a lelkem. Ha mást kellene csinálnom, biztosan állatokkal foglalkoznék. Állatorvos már nem lehetnék – nem is lehettem volna, mert nem tanultam jól – , de valamilyen gondozó, segítő igen. Nagyon szabad lélek vagyok, és – bárki bármit mond – a színház mégiscsak egy erősen szabályozott terep, próbák, előadások sora. Szívesen utaznék, csak pénz kellene hozzá. Szoktam sorsjegyet venni. Néha fellobban bennem, hogy jó volna szabadon jönni-menni. A gyerekeim megnőttek, itt vagyok egészen jó állapotban, és húsz év múlva is sötét lukakban fogok próbálni reggeltől estig, majd valaki leírja rólam, hogy milyen rossz voltam vagy éppen jó. Ez tényleg csak ennyi lenne…?

Nyitókép: Mallory szerepében a Végszóban. Fotó: Szokodi Bea / Rózsavölgyi Szalon