Inkább legyek árva, mint hogy ilyen apám legyen
Budapesten járunk fél évvel az ’56-os forradalom leverése után. A levegő fojtogató, de a határon megfelelő összeköttetésekkel talán még át lehet szökni. A 12 éves Andor évek óta vár a világháborúban elhurcolt apja hazatérésére, ám hirtelen megjelenik egy férfi, aki azt állítja, a vér szerinti apja valójában ő. Nemes Jeles László tíz évvel az Oscar-díjas Saul fia után ismét feszült, katartikus remekművet készített. Az Árvát a velencei világpremieren láttuk.
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje a cannes-i nagydíjas, Golden Globe- és Oscar-díjas, holokauszttörténetet feldolgozó Saul fia és a 2018-as Napszállta után – amely az utolsó békeéveit élő, századfordulós Budapesten játszódik – az 1956-os forradalom utáni magyar fővárosba visz. A főváros és lakói még alig tértek magukhoz az ’56-os harcok után. Andor (Barabás Bojtorján) 12 éves fiú, akit anyja (Waskovics Andrea) egyedül nevel, és aki azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. A történet az ő küzdelmét mutatja be a hozzájuk beköltöző férfival (Gregory Gadeboist) szemben. Andor, miközben a szakadék anyja és közte egyre mélyül, elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti a férfitól édesanyját és persze önmagát.
A kommunista diktatúra mindennapjai
Meg merem kockáztatni, hogy a magyar filmesek közül talán Nemes Jeles László ért a legjobban az atmoszférateremtéshez. Olyan környezetet hív életre, amelyben az utolsó függönyszél is autentikus, ahol szinte tapintani lehet a korra és helyszínre jellemző hangulatot. A Saul fia hátborzongatóan testközelivé tette a haláltáborok üzemszerű, könyörtelen működését, míg a Napszállta rendkívül részletesen kidolgozott miliője időutazásra hívott az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésének kezdete, az I. világháború előestéje idejébe, 1913-ba. Erdély Mátyás operatőr ezúttal elemelkedett a főszereplő nyakától: a tér kinyílt, ám a szocialista Magyarország képe ettől egy fikarcnyit sem lett szabadabb.
A kommunista diktatúra realitását eddig leginkább kelet-európai alkotások mutatták be, és a vasfüggöny mögött forgatott filmeket egyetlen célból készítették: hogy szellemi szinten harcoljanak az elnyomó rezsim ellen. Ilyen volt például a lengyel Ryszard Bugajski Kihallgatása vagy Jerzy Skolimowski Fel a kezekkel! című filmje, amelyet 1967-ben forgattak, ám a cenzúra miatt csak 14 évvel később mutattak be. Majdnem ennyit kellett várnia Bacsó Péternek is: 1969-es vígjátéka, A tanú ugyanis 12 évet töltött el dobozban. Nyikita Mihalkov Csalóka napfénye is igazi mestermű, Miloš Forman pedig a szatíra műfaját használta ahhoz, hogy kedvenc témájáról, a vasfüggöny mögötti mindennapi élet apró pillanatairól meséljen.
A kommunizmus rendszere a 21. században is érdekes témának számít a filmesek számára: a 2006-os német Mások élete a kettészakadt Németország szocializmust nyögő felét mutatta be: Florian Henckel von Donnersmarck rendező a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját érdemlő lélektani drámájának témája Kelet-Berlin kulturális élete és a mindent beszövő NDK-s titkosrendőrség, a Stasi kapcsolata. 2007-ben Arany Pálmát nyert Christiana Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmje, amely olyan nehéz témát tudott nagyszerűen feldolgozni, mint az abortusz kérdése a kommunista Romániában. A rendezőnő bravúrosan ábrázolta azokat a csendes igazságtalanságokat, amelyeket az elnyomás korszakában az átlagembereknek, leginkább pedig a nőknek el kellett viselniük.
Ugyanezt érezzük az Árva megtekintése közben: a teljes kiszolgáltatottságot, és annak bizonyosságát, hogy akár a legkisebb gesztusok is azt a fenyegetést hordozzák, hogy valaki figyel. A 2018-as, Oscar-díjas Hidegháború két lengyel zenész életét mutatja be a diktatúra hajnalától a kommunizmus végén elkövetett öngyilkosságukig. Azt beszéli el, hogy a rendszer hogyan zúz szét életeket – egészen addig, amíg végül semmi sem marad. Andornak sincs semmije, csak az a reménye, hogy apja egyszer hazatér.
Családtörténet traumákkal
Nemes Jeles László édesapja, a szintén filmrendező Jeles András történetét vette alapul az Árva megírásakor, így a film kifejezetten személyes vonatkozású. Harmadik játékfilmjében mindent a főszereplőjére bíz: rajta áll vagy bukik a siker. A sok ezer gyerek közül castingolt Barabás Bojtorján fenomenális: érzékeny, dühös, a szemében pedig minden kétségbeesés és szeretet ott van, amelyet egy kisfiú érezhet, amikor a teljes világa összeomolni látszik, és „férfiként” édesanyja megmentését tekinti a feladatának.
Guillermo del Toro A faun labirintusa című filmjének kislánya (rém)álomvilágba menekül az új, kegyetlen apa elől, Andor azonban sehova sem tud menni. A magát apjának valló Berend visszataszító, iszákos dúvad, aki fél disznót visz a hithű zsidó család házába. Vidéki hentes, akit elhagyott a családja, és a háború idején segített túlélni Andor édesanyjának, cserébe pedig ellenszolgáltatást kért. A férfi nélkül maradt nők kiszolgáltatottsága kétségbeejtő. Nem adatik meg számukra a választás szabadsága: mindent meg kell tenniük a túlélés érdekében.
A forradalom leverése után a rendszert szidni, kritizálni csak halkan, otthon lehetet;a házmester, egy óvatlan mondatot meghalló szomszéd vagy munkatárs egyaránt potenciális veszélyt jelentett. A forradalom utáni hónapokban elterjedt a híre, hogy keresik azokat, akik bármiben részt vettek. Suttogták, hogy ez meg az külföldre távozik, mert még nyitva a határ. A Szabad Európa Rádió segítségét kérve keresztnevükön keresték egymást az emberek, az üzenetváltások hónapokig eltartottak. Ez visszaköszön az Árvában is: Andor barátjának bátyja, aki részt vett a felkelésben, egy tankokkal szétlőtt házban bujkál, a családja pedig a menekülését szervezi.
Nemes Jeles az a fajta rendező, akinek szüksége van valakire, akire a várát építi. Röhrig Gézánál ez az elgondolás tökéletesen működött, ám a Napszállta erejét – noha Jakab Julinak jól állt a kívülállóság – a film erős szimbolizmusa és a felbukkanó rejtélyek megoldatlansága elvette. Absztrakció maradt valódi érzelmi hatás nélkül, amely egyszerűen túl sokat várt a nézőtől. Az Árva azonban határozott kézzel megrendezett, feszült és mély dráma, amelynek narratívája és képi világa koherens egészet alkot.
Minden apró részlet a helyén van: a színészi játék éppúgy, mint a vizualitás és az átgondolt forgatókönyv. Ez nem A besúgó színes-szagos „hollywoodi szocialista” világa, hanem az a szürke kilátástalanság, amelyben az embereknek csak egyetlen, szakadt ingük van, és egy pisztoly birtoklásáért még egy gyereket is felakaszthatnak. Amelyben rajtaütésszerűen kipakolhatják a csomagjainkat, és bármit elvehetnek belőlük, vagy elhurcolhatnak már azért is, mert régi sorsjegyek vannak nálunk, a főnök pedig Sztálint élteti, hogy lehetőleg mindenki meghallja. Nemes Jeles László bebizonyította, hogy egynél több katartikus remekművet is képes letenni az asztalra: az Árva a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon versenyben van az Arany Oroszlánért.
