A német tengeralattjárók új offenzívát indítanak

Egyéb

A "Dobverés" nevű látványos hadművelettel megindul az Atlanti-óceánon az új német tengeralattjáró-offenzíva, amely a német tengeralattjáró-háború negyedik szakaszát vezeti be. Az atlanti-óceáni csatának, amely 1939 szeptemberétől 1940 márciusáig tartott, már az első szakaszában sikerült 57 német tengeralattjárónak 753 803 bruttóregisztertonnányi befogadó képességű szövetséges hajót elsüllyesztenie. A bevetés 1940 júniusától 1941 márciusáig tartó szakasza hasonlóan eredményes volt. Az 1941 áprilisától az év decemberéig tartó harmadik szakaszában a harcok főként az Atlanti-óceán északi részén folytak, itt még 1 528 659 bruttóregisztertonnányi hajóteret sikerült elsüllyeszteni. Csak ősszel kezdett fordulat kirajzolódni, mivel a szövetségeseknek májusban és júniusban sikerült német titkos okmányokat zsákmányolniuk. A német rádióforgalmazás rejtjelzésének megfejtésével a szövetségeseknek lehetőségük nyílt arra, hogy német tengeralattjárókkal szemben védekezzenek. Az Egyesült Államok 1941. decemberi hivatalos hadba lépését követően a német tengeralattjárók eljutottak az észak- és közép-amerikai partokig. Az ott induló negyedik szakasz, amely a "Dobverés" hadművelettel vette kezdetét, a németek számára különösen eredményes volt. Öt bruttóregisztertonnányi szövetséges hajóteret süllyeszt el. Az USA haditengerészete, amelyet teljesen lefoglalt a japánok elleni küzdelem, így arra kényszerül, hogy további egységeket vessen be a német tengeralattjárók ellen. A tengeralattjáró-háború 1942 augusztusában éri el csúcspontját. Az ötödik szakaszban, amely 1943 májusáig tart, a német tengeralattjárók összesen 3 857 705 bruttóregisztertonnányi hajót süllyesztenek el. A riasztó fejlemények hatására a szövetségesek 1943 januárjában megállapodtak abban, hogy a tengeralattjáró-háború megnyerését minden további hadművelet elvi alapjának tekintik. Ez fordulatot hoz.