Németh Zsolt: az együttműködés értékeire hívja fel a figyelmet a Raoul Wallenberg-év

(MTI) Az államtitkár a tárca által szervezett háttérbeszélgetésen elmondta: az emlékév célja felidézni Wallenberg hősies cselekedeteit, egyúttal a holokauszt áldozatairól való megemlékezés, amely ? "mivel Wallenberg a szovjetek áldozata lett" ? a kommunizmus bűneinek feltárására is alkalmat adhat. Mint hozzátette: azokra is emlékeznek, akik Wallenbergtől függetlenül, de hozzá hasonlóan "a zsarnoki rendszerek embertelenségéből embereket mentettek".
    

A tervezett programoknak sok újszerű eleme lesz ?hangsúlyozta Németh Zsolt, kifejtve: az a fontos, hogy Wallenberg példáját hatékonyan közvetítsék a fiatalok felé, amihez folyamatosan új eszközökre van szükség. Wallenberg és a hozzá hasonló "embermentők" olyan mintákat testesítenek meg, amelyek a diplomatáknak is példaként szolgálhatnak ? fogalmazott az államtitkár.
    
A Wallenberg-évet kedden nyitják meg hivatalosan a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezen az eseményen jelen lesz Joszi Peled izraeli miniszter és Carl Bildt svéd külügyminiszter, aki fotókiállítást nyit meg Wallenbergről ? mondta Németh Zsolt.
    
Az államtitkár azt mondta, hogy a Svédországgal ápolt kapcsolatoknak nagy lendületet adott a Gripen-megállapodás, 2001 óta igen intenzív az együttműködés a két ország között. A kapcsolatot erősíti az is, hogy a nyolcvanas években jelentős magyar közösség alakult ki Svédországban ? fűzte hozzá. Mint mondta, Svédországban Wallenberg története "nem mentes az ellentmondásoktól", a diplomata első emlékművét csak 2007-ben avatták fel.
    
Magyarországon az idén több különböző, a diplomatához kötődő programot szerveznek, egyebek mellett tavasszal egy vetélkedőt középiskolásoknak, amelynek célja, hogy a diákok feldolgozzák a magyarországi holokauszt témáját. Áprilisban az évenként megrendezett Élet Menete az idén a svéd diplomata embermentő tevékenységére helyez nagy hangsúlyt. A Terror Háza Múzeum Wallenberg-emlékkoncertet szervez a holokauszt áldozatainak emléknapján.
    
Májusban tudományos konferenciát tartanak a Holokauszt Dokumentációs Központban, amelynek célja az erkölcsi ellenállás vizsgálata olyan emberek példáján keresztül, akik szembehelyezkedtek a terrorral, a fizikai vagy szellemi erőszakkal. Júniusban a Demokratikus Átalakulásért Intézet, a Tom Lantos Intézet és a Külügyminisztérium Wallenbergre összpontosító nemzetközi emberi jogi fórumot szervez. A konferencia egy szekciója az aktuális emberi jogi kérdésekkel foglalkozik a déli és a keleti szomszédságpolitikával összefüggésben. Augusztusban, a diplomata születésnapján, a Világ Igaza címmel Izraelben kitüntetett magyarok Budapesten találkoznak. 
    
Az emlékévhez a Magyar Posta is csatlakozik: májusban alkalmi bélyeget ad ki a diplomata születése évfordulójának tiszteletére. Az év fővédnöke Schmitt Pál államfő.