Vékes Csaba Hetedik alabárdos című vígjátéka ? egyébként első filmje ? a Filmalap fiatal tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjának elsőként elkészült filmje, egy humoros karriertörténet, amelyben a mellőzött színész, Miki egy váratlan felkérésnek köszönhetően az ?örök statiszta? szerepből a teátrum vezető rendezőjévé válik. Főhősünk tehát egy huszadrangú színész, akinek nemhogy szövege nincs, de ?legfontosabb? szerepében még egy oszlop is kitakarja. Csupán azért jut neki (fő)szerep, mert róla szól ez a film, így az ő érzéseit, vágyait ismerhetjük meg. És ami a leginkább lényeges: megtudhatjuk, miként látja színész- és munkatársait az a személy, akinek létezéséről senki sem kíván tudomást venni.
A Hetedik alabárdos kezdetén Miki ? a maga módján, pontosabban a saját szemén keresztül ? be is mutatja nekünk kollégáit: többek között ?Othellót?, a teátrum ünnepelt színészét, Fannit, az önhitt dívát, a szőkített hajú művészlelket, valamint a nagytudású és tehetséges Tanár urat, aki ? Miki szavait idézve ? ?a nemzet színésze lesz, ha bírja a mája?. Szürke, az átlagosnál is rosszabb helyzetbe kényszerült főszereplőnk, egyben narrátorunk leplezetlen őszinteséggel, önkritikával és humorral kalauzol minket a színfalak mögött, épp ezért: egyetlen indokot sem találunk arra, miért ne tartsunk vele. Még akkor se, ha a kritikák többsége épp erről kíván meggyőzni bennünket.
Vékes Csaba elsőfilmje merész vállalkozás: igencsak görbe tükörben nézi a színház világát, karikatúraként rajzolja meg a színészeket, és nem, nem finomkodik.
A történet már az első percekben is eléggé szatírikus ? lévén, az oszlop által kitakart ?hetedik alabárdos? mutatja meg nekünk, milyen az élet az ő színházában ?, a bonyodalomnak köszönhetően azonban olyannyira szürreálissá válik, hogy elsőre el se hisszük. Kiderül ugyanis, hogy a korrupt polgármester ukrán nyomásra be kívánja zárni a színházat, ezt viszont nem tudja megtenni mindaddig, míg állva tapsol a közönség. Márpedig az Othello után őrjöng a publikum. Az Igazgató Az ember tragédiájában látja a bukás lehetőségét, ám egy véletlen balesetnek köszönhetően észreveszi Mikit, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve elárulja neki, írt egy darabot, melynek címe Hetedik alabárdos. Az Igazgató rögvest műsorra tűzi a bemutatót, Miki igyekszik helytállni az új szerepben, a színésztársak pedig majd? megpukkadnak. És persze mindenki ott tesz keresztbe a másiknak, ahol csak tud.
Vékes Csaba abszurdummal fűszerezett forgatókönyve a Hetedik alabárdos hatásának kulcsa ? no meg a színészi játék. Bánki Gergely, Sárközi-Nagy Ilona, Nagy Ervin, Bezerédi Zoltán, Ónodi Gábor, Ujlaki Dénes, Mohai Tamás, Murányi Tünde és Dióssi Gábor egyaránt kitesznek magukért. Játékuk olykor nagyon is eltúlzott, ugyanakkor hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem hiteles. Merthogy egytől egyig úgy formálják meg a sztereotíp figurákat, hogy olykor még a néző is belepirul. Muszáj kifejtenem: van itt minden, vagyis a szőkített hajú művészlélek hisztirohamot kap, mert nem játszhatja el élete első nagy(nak gondolt) szerepét, az agyon barnítókrémezett alfahím reggeltől estig el van ájulva magától, a Tanár úr pedig az italnak hála meg sem próbálja szofisztikáltan kifejezni a véleményét. Amivel problémája lehet a nézőnek, az talán éppen ez, hiszen a káromkodás sokszor teljesen felesleges ebbe a történetbe. De mit lehet tenni, ha egyszer minden negyedik mondatban találunk valami ?választékosat??
Lehet nem szeretni Vékes Csaba filmjét ? hiszen bőven van benne káromkodás, elhallgatott információ (például nem tudjuk meg, miről is szól a Miki által rendezett darab, a Hetedik alabárdos), továbbá béna faviccel felérő képi és verbális poén ?, csak nem érdemes. Hogy miért nem? Azért, mert ebben a vígjátékban szerethető színészek karikírozzák ki saját magukat, és a humor eszközét felhasználva tükröt tartanak a világunk elé, melynek számos területén nagyon sok láthatatlan ?hetedik alabárdos? van.
Tóth Eszter
