Nemzeti emlékhely lehet a Kossuth tér

Kultpol

Nemzeti emlékhely lehet a Kossuth tér is, amelynek státuszáról a közelmúltban kezdődtek egyeztetések - mondta el az MTI-nek a KÖH elnöke szerdán. Varga Kálmánt annak kapcsán kereste meg a távirati iroda, hogy a magyar sajtóban a közelmúltban felmerült: az igazságügyi és rendészeti tárca a KÖH szakembereivel egyeztetni kezdett arról, hogy önálló törvény keretében nemzeti emlékhellyé nyilvánítanák a Kossuth teret.

Az MNDSZ III. kongresszusa alkalmából rendezett naggyűlés a Kossuth téren, 1952

Elméletileg pár hónap alatt nemzeti emlékhellyé lehetne nyilvánítani a Kossuth teret, erről a Házelnök kabinetirodája kezdeményezett egyeztetéseket velünk még hetekkel ezelőtt - mondta a KÖH vezetője. Arra a kérdésre, hogy milyen gyakorlati változást hozhatna például a Kossuth térrel kapcsolatban a nemzeti emlékhellyé nyilvánítás, Varga Kálmán elmondta: jelenleg nincs törvényben rögzítve, hogy milyen szabályok vonatkoznak a nemzeti emlékhelyekre. Egy esetleges jogszabályalkotásnál kizárólag a fogalmi meghatározás lehet a KÖH kompetenciája - hangsúlyozta a hivatal elnöke, megjegyezve ugyanakkor, hogy elképzeléseik szerint olyan alapvető emberi jogok, mint a gyülekezési jog, nem sérülnének, bár "bizonyos viselkedési formákra útmutató jelleggel" készülnének javaslatok.

Nemzeti emlékhellyé akkor lehet nyilvánítani egy területet, ha az egykor a magyar történelem "sorsdöntő fontosságú" helyszíne volt - tette hozzá Varga Kálmán. Megjegyezte: 2005 óta tervezik, hogy készítenek egy több helyszínből álló, nemzeti emlékhelyeket tartalmazó listát, így a mostani tárcaközi egyeztetéstől azt is remélik, hogy olyan történelmi helyszínek, mint például Mohács, Székesfehérvár, vagy a Budai Vár idővel nemzeti emlékhellyé válhatnak.

Ma ugyanis Magyarországon mindössze egyetlen nemzeti emlékhely van, a budapesti Hősök tere - mondta az MTI-nek a KÖH emlékhelyek gondozásáért felelős szervezete, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkárságvezetője. Radnainé Fogarasi Katalin hangsúlyozta: kizárólag törvénnyel lehet nemzeti emlékhellyé nyilvánítani valamilyen helyszínt, a Hősök tere egy 2001-es jogszabály óta számít ilyennek.

(Múlt-kor/MTI)