Nemzeti Vágta: jótékonysági sztárfutam két menetben

Egyéb


trokannora.jpg
Trokán Nóra is vágtat
 
Trokán Nóra, Szöllősi Györgyi, Pintér Tibor, Martinek János, Kaszás Géza, Homonnay Zsolt és Kunkli Tivadar elfogadta a szervezők felkérését és rajthoz áll szeptember 16-án délután, nyereményüket az általuk választott alapítványnak ajánlják fel.
    
Az elővágták május elsején kezdődtek, ezek első két helyezettje automatikusan bekerül a tizenkét, hatfős, budapesti elődöntő egyikébe. Az elődöntők első két-két helyezettje versenyez az öt előfutamon, ezek győztesei szeptember 16-án a döntőn mérkőznek meg az ötmillió forintos fődíjért és a vándordíjért, az 1840-es évekből származó huszárszablyáért.
    
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezik a kishuszárvágtát, lesz kocsitoló verseny, fogatvágta, dámalovaglás, díjugrató verseny, lovasbemutatók és akadályvágta is. 
    
A korábbi években az Andrássy úton berendezett Vágta Korzó idén átkerül az 56-osok terére, így az eddigiekhez képest akár korábban is kezdetét veheti az induló településeket bemutató vásári forgatag. A műjégpálya területét is megkapják a Nemzeti Vágta szervezői, így itt helyezhetik el a lovak pihenőboxait, istállóit. 
    
Az idei verseny az 1848?49-es forradalomban nagy szerepet játszó Károlyi István gróf emléke előtt tiszteleg, aki az 1848-as márciusi forradalom után elsőként jelentkezett a Nemzetőrségbe, majd saját költségén hozta létre a 16. huszárezredet. A közösségi célú mecenatúra kiemelkedő példájaként emlékezik meg róla az ötödik Nemzeti Vágta.