Nemzetközi örökségvédelmi konferenciát tartottak Szentendrén

A szentendrei konferencia érintette a műemlékvédelem jogi kérdéseit, illetve kapcsolatát a fenntartható fejlődéssel, a városfejlesztés és a műemlékvédelem összefüggéseit, gazdasági és társadalmi vonatkozásait. A kétnapos rendezvényen a látogatók megismerkedhettek a német Wertheim, a francia Sarlat és Barbizon, valamint Balatonfüred és Szentendre örökségvédelmi gyakorlatával. A városok által delegált képviselők, polgármesterek megosztották egymással, illetve a résztvevőkkel a városaikat érintő műemlékvédelmi tapasztalataikat. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről dr. Fejérdy Tamás elnökhelyettes fejtette ki szakmai észrevételeit a magyarországi kulturális örökségvédelem jogi hátteréről, míg a francia műemlékvédelmi negyedekre vonatkozó jogi háttérről Raphaël Gastebois, az örökségvédelemért felelős főépítész beszélt.

?Nemzetközi gyakorlatokon keresztül mutattuk be az örökségvédelem sokszínűségét, illetve sikerült rávilágítanunk a nemzetközi együttműködések és határokon átnyúló programok fontosságára? ? értékelte a konferenciát dr. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere.
 
A hagyományteremtő vándorgyűlés keretében létrehoztak egy 7 pontból álló, műemlékvédelemről és idegenforgalomról szóló kartát, a három résztvevő ország ? Franciaország, Németország és a házigazda Magyarország ? szakembereinek ünnepélyes keretek között történő aláírásával. Az úgynevezett Szentendrei Nyilatkozatban a jelenlévő szakemberek lándzsát törtek többek között az érték és a minőség prioritásának tiszteletben tartása, az integrált szemléletű, azaz örökségi értékalapú, ugyanakkor hosszútávon fenntartható, értékteremtő fejlesztések támogatása, valamint az értékek állapot- és folyamatváltozásainak nyomon követése és a szükséges beavatkozások késedelem nélküli végrehajtása mellett.