Nemzetközi alkotóközpont lesz a Monostori Erődben?

Egyéb


komaromierodd__yt20060113037x.jpg
A Monostori ErődMTI fotó

 (MTI) - "Siker esetén az erődben jöhetne létre a világ kétszázadik, hasonló jellegű művészeti alkotóközpontja, mely egyben az ország első ilyen létesítménye lenne" - tette hozzá Varga István, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ ügyvezetője. A tervpályázat első helyre rangsorolt alkotását Kalmár László és Zsuffa Zsolt, fiatal budapesti építészek készítették. Terveikben az erőd belső udvarában egy fából készült, a középkori várostromhoz használt hajítógépek hangulatát idéző építmény szerepel.
  A létesítmény egy nagy teremből és a hozzá vezető folyosókból áll, melyekkel lehetséges tagolni, vagy összekötni az erőd egymással kapcsolatban nem álló részeit. A szerkezet mozgatható, felépítése nem változtatja meg a világörökség címre pályázó erődrendszer arculatát. A Varga István által "díszletszerűnek" nevezett építmény alkalmas lehet színházi bemutatókra, kiállításokra és vetítésekre is.
  A tervpályázat 13 érvényesnek minősített pályázatából az újszerű elképzelések miatt további hármat vásároltak meg, ezek az energiatakarékos, öko-szemléletű építkezést, az épített terek gazdaságosabb működtetését és egy "fórum" kialakításának ötletét tartalmazták. A komáromi és a komárnói erődrendszer hasznosítási terveinek elkészítésére Magyarország és Szlovákia egyaránt 23 millió forintnak megfelelő összeget nyert az Európai Unió INTERREG III/A pályázatán. Észak-Komáromban a város tulajdonában van a Központi Várnak nevezett létesítmény.
  A Hadkultúra Központ ügyvezetőjének tájékoztatása szerint Észak-Komárom egyrészt egy, a magyar művészeti hasznosításhoz közelítő elképzelést dolgozott ki. Továbbá megvizsgálták, hogy az erődben vissza lehetne-e állítani az egykor létezett történelmi városrészt, ennek terveit Makovecz Imre csoportja készítette el. "2008 közepétől kezdhetünk szakmai befektetőket keresni, akikkel a megvalósíthatósági tanulmányok alapján kidolgozzuk az üzemeltetés feltételeit" - mondta Varga István.