A Tűzraktér Art Sector Alalpítvány - hangsúlyozva, hogy az alapítvány non-profit, támogatók nélküli társadalmi célú rendezvényéről van szó - továbbra is a kultúra legszélesebb skáláját próbálja képviselni, az egymásra való odafigyelésének jegyében pedig a diszkrimináció elleni fellépést választja, mégpedig olyan neves vendégekkel, művészekkel, mint Horváth M. Judit, Stalter György (fotográfusok), Szegedi Tamás András (színész-költő), vagy a Romano Glaszo Népzenei Együttes és Gyermekkórus.
1971-ben tartották az első Nemzetközi Roma Kongresszust, ahol a világ minden országából roma küldöttek gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a holokauszt roma áldozatai előtt. A jelen lévők zászlót és himnuszt választottak, és - a világon először - a kongresszus hivatalosan is elismerte a cigány nyelvet. Ez a rendezvény adja az alapját az azóta minden év április 8-án megszervezett tiszteletadó ünnepségeknek, rasszizmus-, diszkrimináció- és háborúellenes kampányrendezvényeknek.
Részletes program
17 óra Fotókiállítás és ahhoz kapcsolódó beszélgetés (Kiskávézó) Horváth M. Judit és Stalter György kiállítókkal Daróczi József beszélget.
18 óra A kimondott szó ereje - pszichoanalitikus vers-est Szegedi Tamás András színész-költővel (Kiskávézó)
19 óra OSI kiállítás megnyitó
19 óra Hazaadás (Slovakia, 2008, 29 perc) dokumentumfilm R: Jaroslav Vojtek,
20 óra Jogtalanul (a TASZ filmje) dokumentumfilm R: Takács István Gábor,
21 óra Romano Glaszo Népzenei Együttes és Gyermekkórusa
22 óra Nagyecsedi cigánytánc-oktatás és táncbemutató Balogh Zsolttól
Romengi Voja (Cigányok jókedve) koncert