Több évig hegedültél, voltál tagja néptáncegyüttesnek, színészkedtél a Vertich Színpadnál, mégis az éneklés maradt a legfontosabb a számodra. Miért?
Én nem úgy mondanám, hogy ez maradt. Számomra mindig az éneklés volt a legfontosabb. Énekeltem, ez pedig inspirált arra, hogy még gyerekként megismerjem a táncot, és a Vertich színpadstúdióba is azért csöppentem, hogy egy kicsit belekóstoljak abba a világba, színpadi technikákat ? mozgást, beszédet ? tanulva. De ezek mind-mind az éneklést egészítették ki.
Hogyan kezdődött a kapcsolatod a népzenével?
Kiskoromban a szüleim aktívan jártak zenélni, táncegyütteseket kísérni ? és akkor nagyon közelről megtapasztalhattam ezt a zenét. Közvetlen élményt adott, amit nehéz leírni. Gyakran látom, hogy azok is rácsodálkoznak a népdalokra, akik alapvetően más zenei ízlésűek. Valamit megéreznek belőlük. Egyszer, évekkel ezelőtt az énekegyüttesünkkel voltunk egy utcazene-fesztiválon, ahol odajött hozzánk néhány rasztahajú, gördeszkás srác. Először úgy tűnt, csak az vonzza őket, hogy öt fiatal lány énekel, aztán egy idő után láttuk, hogy már a zenére figyelnek. Különösen az egyik mélyedt nagyon magába, csak hallgatta, ahogy mi a Küküllő-menti dalokat énekeljük, aztán egyszer csak megkérdezte: Ti ezt értitek? Értitek, hogy miről szól ennek a szövege? Igen ? mondtuk, amire átéléssel válaszolt: Hát én is. Ilyen, amikor az ember hirtelen rácsodálkozik valamire. Amikor egy megmagyarázhatatlanul szép dologgal találkozik, és felfedez benne valamit, aminek óriási ereje van. Szerintem engem is ez fogott meg a népzenében. Időnként én is nagyon rá tudok csodálkozni bizonyos dolgok szépségére ? és nem is feltétlenül csak ebben a műfajban. Ez pedig nagyon jó, mert ilyenkor elmélyedek benne ? elraktározom ?, és még sokáig élményként hat rám.
A szomorú vagy a vidám népdalok állnak hozzád közelebb?
Ezt nehéz eldönteni. Azt hiszem, a legtöbb népdal inkább szomorú, még ha kicsit dallamosabb is, a szöveg magában sokszor bús. Legszívesebben azonban ? ha otthon, magamtól dúdolok ? akkor lassút választok. Talán abba lehet a legtöbbet beleadni. Van idő, szépen ül a szöveg a dallamra, és annyi minden megfogalmazódik benne. Gyönyörűen és frappánsan. Ezért szeretem a népdalokat. Egyszerűen és mindenki számára érthetően fejeznek ki mély érzelmeket. Nem kell magyarázni, hogy mit is akarnak mondani.
A szerelemről, a fájdalomról?
És a csalódásról, a hűtlenségről, a honvágyról, a szeretett személy elvesztéséről? Mindig olyan érzések fogalmazódnak meg, amelyeket generációról generációra tapasztalnak és továbbadnak az emberek, és olyan érdekes belegondolni, hogy tulajdonképpen ugyanazokat az élethelyzeteket éljük meg. Persze, egy kicsit más körülmények között, de ugyanazokkal az érzelmekkel találkozunk mindannyian.
Akkor a jó és a rossz érzéseidet is a népdalénekléssel adod ki magadból?
Sokat dúdolok, és igen, sok mindentől megszabadít, de ennél még felszabadítóbb, ha az ember táncol.
Táncolsz még együttesben?
Nem, sajnos nincs rá időm, de nagyon szerettem, és most is megragadom az alkalmat a táncházakban, nyári táborokban. A tánc az éneklésben, a zene értelmezésében is segít. Ha tudom, mit kell táncolni egy adott dallamra, a zenei lüktetés is a helyére kerül.
Emlékszel még az első fellépésedre?
Óvodában már álltam közönség előtt, akkor meséket mondtam, aztán az általános iskola első osztályában szóló énekesi szerepet kaptam a március 15-ei ünnepségen ? ez volt az első, hogy nagyobb közönség előtt szerepeltem. De már előtte is állandóan koncerteket adtam otthon a családomnak.
Hogy győződ le az izgalmat?
Nem jellemző, hogy lámpalázam van, de volt egy olyan életszakasz, amikor elszoktam a szólóénekléstől, mert gyakrabban léptem fel zenészekkel ? és akkor kicsit meg kellett erősödnöm. Mindig azzal a rossz érzéssel jöttem le a színpadról, hogy nem voltam százszázalékos, mert az izgalom rányomta a bélyegét az előadásomra. De most úgy érzem, ezen a holtponton már túl vagyok, amikor kell, teljes egészében a dalokra tudok koncentrálni. Ritkán fog el az izgalom.
Zenekarral vagy egyedül szeretsz jobban énekelni?
Erre nehéz válaszolni, mert teljesen más a kettő. Szólóban csak én vagyok és a hangom, és ezért bensőségesebb. Jobban rá is koncentrálok.
Befelé figyelsz?
Igen. Próbálok. Igaz, ha zenekarral vagyok, akkor van kivel összemosolyogni a színpadon, de szólóénekesként is fel lehet venni a kapcsolatot a közönséggel, hogy ne azt érezzem, csak egyedül állok ott. Fontos azonban megtalálni a megfelelő egyensúlyt a befelé figyelés és a közönséggel való kommunikáció között, hogy ne egy show-műsor legyen, ahol az arcomra van írva minden egyes kiejtett szó. A népdaléneklés ezt nem követeli meg. Inkább az egyszerűséget, a letisztultságot. Épp elég szép a szöveg és a dallam, amihez még az énekes személyisége is társul. Azt minden előadó eldönti, hogy mennyit szeretne mutatni magából.
És ez változott nálad? Másképp lépsz fel most és mondjuk öt éve?
Igen, szerintem ez napról napra is változik.
Fordulópont volt ebben a ?Fölszállott a páva??című tehetségkutató műsor, ahol sokkal nagyobb közönség előtt ? a tévénézőket beleértve ? szerepeltél?
Mindenképpen fordulópont volt, de nem ilyen szempontból. Igazából a stúdióban ülő emberek voltak közvetlenül részesei a produkciónak ? azt nem érzékeltem, hogy tévén mennyien nézhetik. Inkább abból a szempontból volt fordulópont, hogy sokan ehhez kötik a nevem, és többen, jóval szélesebb körben megismertek a képernyőn keresztül. Örültem, hogy szólóénekesként mutatkozhattam be. Nekem is megerősítés és nagyon jó tapasztalat volt. Élveztem a forgatásokat, izgalmas volt az egész, mert nem tudtuk, mi fog kisülni belőle. Én arra koncentráltam, hogy énekeljek, lehetőleg úgy, hogy magamnak megfeleljek.
Mi tartasz a legnagyobb elismerésnek, visszaigazolásnak a munkádról?
Büszke vagyok a Népművészet Ifjú Mestere díjra, amely szakmai visszaigazolás, és viszonylag fiatalon sikerült megkapnom szólóénekesként. Ez olyan kitüntetés, amelyre pályázat útján lehet jelentkezni, és szakmai zsűri bírálja el, hogy kik azok, akik alkalmasak rá. De természetesen a Junior Prima Díjnak is örülök.
Bekerültél a Cseh Tamás Programba is, ami szintén elismerés. Miért jelentkeztél a pályázatra?
Már régóta érik bennem, hogy ideje bemutatkoznom egy saját lemezzel. Szerencsére eddig is sok lemezen énekeltem, de azért egy szólólemez mégis más. Itt én rakom össze a zenei anyagot, az kerül bele, amit szeretnék, és az én nevemhez kötődik.
Ki a mentorod a pályázat keretében?
Unger Balázst ? a Cimbaliband alapítóját ? jelölték ki nekem, ami nagyon kellemes meglepetésként ért, mert kedves ismerősöm, dolgoztam is már vele korábban.
Ő miben segít?
Bármi kérdésem merül fel, vagy valamiben bizonytalan vagyok, bátran kereshetem. Sok jó tanáccsal ellátott, és nagy örömömre közre is működik a lemezen cimbalmosként. A pályázat elkészítésében és a lemezkiadásban pedig egy soproni iroda segít nekem.
Mi lesz a lemezen?
Igyekeztem olyan dalokat válogatni, amelyek számomra most a legkifejezőbbek, a legkedvesebbek. Főként a Palócföld?Felvidék, Moldva és Mezőség énekes anyagai fordulnak elő többször is a lemezen, de arra is figyeltem, hogy minél színesebb, és zeneileg is minél változatosabb legyen a számok összeválogatása. Többféle hangszer jelenik meg, duóformától kezdve egészen a teljes zenekaros felállásig. Próbáltam bemutatni a tájegységek sokszínűségét ? azokat, amelyekkel eddig többet foglalkoztam.
Van olyan tájegység, amelyet különösen szeretsz énekelni?
Énekesek számára a mezőségi népdalok izgalmasak és kihívást jelentenek ? ezért ezeket előszeretettel énekeljük. Nekem is kedvenceim, de a környékünkön jellemző dudanótákat is szeretem, mert úgy érzem, azok valahogy tényleg az enyémek. Egyrészt régóta énekelem őket, sokat foglalkoztam velük, másrészt elvárás is, hogy palócvidéki énekesként ezt megmutassam.
Mikorra várható a lemez?
A lemezbemutató május 8-án lesz a Fonóban. A stúdiómunkálatokkal már végeztünk, most a keverés folyik, és a borító grafikájáról egyeztetek.
Közben még egyetemre is jársz. Mit tanulsz most?
Tájépítészeti karon vagyok mesterképzésen. Ez az utolsó félévem, azaz most májusban fogok diplomázni, és településmérnök ? településtervező leszek.
Egy 2007-es interjúdban ? amikor még középiskolás voltál ? bizonytalan választ adtál arra, hogy a zenei pályán vagy más területen tanulsz-e tovább.
Igen, ez nagy kérdés volt. Igazából talán nem mertem mindent az éneklésre föltenni, és úgy döntöttem, mást tanulok. Tudtam, szeretek annyira énekelni, hogy azt más irányú egyetemi tanulmányok mellett is fogom csinálni.
Hogyan képezted magad?
Salgótarjánban a zeneiskolában tanultam énekelni édesanyám növendékeként, aki a tanárnőm ? szinte a mai napig. Nagyon sok gyűjtést hallgattam, és igyekeztem minél szélesebb körben bővíteni a repertoáromat. A színpadi rutin megszerzésében pedig a különböző zenekarokkal való közös munka (Kabar zenekar, Dűvő zenekar, Terék József és barátai) is sok tapasztalatot adott. A tájépítészet teljesen más világ, de igyekszem ebben is helytállni ? még ha nem is könnyű a kettő együtt. Sokszor azonban jól jött, hogy volt valami más, amibe belemélyedhettem, mert az előadó-művészet ingoványos talaj, és nem könnyű pálya. Nagyon fontos, hogy ne vállaljam túl magam ? hiszen amikor emberek elé lépek, nem lehetek leharcolt. Kellenek okosan beiktatott pihenők, amikor feltöltődöm, ahelyett, hogy folyton a próbák, a fellépések, az intézkedések, a felvételek egyvelegéből állna minden napom. Az úgy sok és nem is egészséges. Így amikor az egyiket ? zenét vagy tájépítészetet ? soknak érzem, akkor a másikban keresek kikapcsolódást. Sokszor adódnak nehézségek, ilyenkor az segít, ha újra és újra próbálom megfogalmazni, miért is csinálom az egészet, miért fontos ez nekem.
És miért fontos?
Örömömet lelem benne. Jóleső érzés, hogy másoknak különleges zenei élményt adhatok, és azok számára is közvetíthetem a népdalokban rejlő szépséget, akik eddig nem ismerték és most csodálkoznak rá. Ezért a diploma után először és leginkább a zenére szeretnék koncentrálni.
Wéber Anikó
Fotó: Perger László
