Fókuszban a koreográfusok következő alkalmán Györgyfalvay Katalin és Nemes Szilvia koreográfiáit ismerheti meg a közönség.

Az est első részében egy ma már klasszikus, a színpadi tánctörténetben megkerülhetetlen alkotó, Györgyfalvai Katalin emblematikus koreográfiái jelennek meg, az est második részében pedig egy még aktívan alkotó koreográfus, Nemes Szilvia műveit mutatják be.

Györgyfalvay Katalin 1954-1956 között a Honvéd Művészegyüttes táncosa, majd 1957-1962 között a Novák Ferenc vezette Bihari Együttes társvezetője. Férjével, Szigeti Károllyal együtt 1962-ben átvették a Vasas Művészegyüttes irányítását. Az 1978-ban alakuló Népszínház Táncegyüttes vezetőjeként bontakozott ki sajátos, egyszerre intellektuális és érzékletes koreográfusi munkássága, amelyhez eligazítást adott több ízben deklarált ars poeticája, mely szerint a táncalkotónak a "folklór szavaival" kell kifejeznie kortárs önmagát. E program jegyében mindig behatóan tanulmányozta a folklórt, de soha nem a dekoratív színpadi reprodukció céljával, hanem a belső indítékok kifejezésére.


00198468_600x450.png
Fotó: Hrotkó Bálint  

Nemes Szilvia így beszél munkásságáról: "Az ember néha úgy érzi, hogy nem hallgathat valamiről, amit megismert, ami foglalkoztatja, amit tapasztalt, ami hatott rá, amit elképzelt vagy amit megtudott a világról és az emberekről. Nem kell mindenáron beszélni, de ha igaz, amit mondani akarunk, akkor nem szabad hallgatni még akkor sem, ha az igazság csupán a saját igazságunk. Nem tartom magam koreográfusnak, nehezen tudnám pontosan meghatározni, hogy pontosan mi tesz valakit azzá. Ember vagyok, aki az emberi természetről, a világ jelenségeiről gondolkodik és a néptánc nyelvén próbál megszólalni."

Nemes Szilvia 1996-tól a Magyar Állami Népi Együttes vezető táncosa. 2012-től készít önálló koreográfiákat, amelyekkel országos táncfesztiválokon versenyez. Elismerései: XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál koreográfusi első díj, XXV. Zalai Kamaratánc Fesztivál koreográfusi nívódíj, Europass-díj (2009), Népművészet Ifjú Mestere díj (2009), Magyar Bronz Érdemkereszt (2006)

A Hagyományak Házában bemutatott előadáson a színpadon a múlt és a jelen megidézésében a hivatásos táncegyüttesek mellett a legjobb öntevékeny együttesek is közreműködnek. A koreográfiák bemutatása után lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre is.

Forrás és további részletek: hagyomanyokhaza.hu

Nyitókép: Dusa Gábor