Négy évtizeddel ezelőtt akkori társulatával, a Bartókkal vett részt ezen az első találkozón, ma pedig saját együttese, a Csillagszemű fiataljaival idézi meg az egykori, első találkozó hangulatát.
Azért jönnek néhányan a Bartók együttes egykori táncosai közül is, hiszen mindannyiunk számára emlékezetes volt ez az első alkalom. Amikor Kallós Zoltán Budapesten járt, Martin György javaslatára eljött megnézni egy próbánkat, amelyen éppen a széki táncokat gyakoroltuk. Tetszett neki, így az első táncházon is ezt mutattuk be. A Bartók, a Bihari, a Vasas és a Vadrózsák együttes közösen hívta életre az első ilyen rendezvényt a Liszt Ferenc téren. Sebőék akkor már nálunk muzsikáltak, s a zenekar tagjai mindenfelé hirdették, táncházat szervezünk. Az estre így a táncosok mellett sok civil is érkezett, ezért három nagy kört alakítottunk, a közepére beálltam tanítani a lépéseket. Annyira élvezték a fiatalok, hogy ez a helyszín hamarosan szűknek bizonyult. A többi együttes inkább saját klubot szeretett volna, mi voksoltunk egyedül a nyilvánosság mellett, így a Bartóké lett a főszerep, és egyre terjedt a mozgalom. Bár nehéz volt helyet találnunk, mert a művelődési házakban nem szerették a sok civilt, akik az utcáról bejőve nem mosták le a cipőjüket, és bizony, takarítani kellett utánunk.
Mindenkit meg lehet tanítani a néptáncra?
Fél óra alatt már bárki néhány lépést, forgást el tud sajátítani, ezzel aztán végigtáncolhat akár egy egész estét. A következő alkalommal jöhetnek az újabb és újabb lépések. A tánctanítási metódusomnak, a Timár-módszernek itt is nagy hasznát vettem, hiszen részekre bontottam egy-egy mozdulatsort, abból aprólékosan építettem fel, így a kezdők ugyancsak meg tudták tanulni. Ha már ismerték a lépéseket, a forgásokat, akkor variálhatták, amennyit csak akarták. Ezáltal az improvizációs képesség, a kreativitás is fejlődött. Ha elsajátították a táncnyelvet, következhetett a költészet? Arról nem is beszélve, hogy a néptáncnak tényleg nevelő, közösségformáló ereje van! Ezen az első találkozón sem csak lépéseket gyakoroltunk, hanem elmeséltem, hogyan terjedtek a divattáncok, énekeket tanultunk, meséltem a gyűjtéseimről is. Úgy foglalkoztam a résztvevőkkel, ahogy a faluban a gyerekekkel. Aztán költőket, írókat is hívtunk, így ismerkedtem meg például Nagy Lászlóval, és Csoóri Sándor is minden esten ott volt. A táncházak valóban a művészeti és közösségi élet fontos helyszíneivé váltak.
Talán az értékét az is jelzi, hogy a magyar táncház tavaly az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára került.
Örülök ennek, hiszen a világban is sokfelé hírét vittük, Japánban például rengetegen tanulták meg a magyar táncot. Ha itthon táncház-találkozót rendeznek, több ezren érkeznek a szomszédos országokból. Aki egyszer is részt vett ilyenen, az érzi, segít az embernek emberebbé válni. Akik pedig annak idején eljöttek az első táncházra, később a gyerekeiket is néptáncra taníttatták. Sőt, van, aki az unokáját hozza hozzám, a Csillagszemű Táncegyüttesbe. Nálunk akad minden korosztály, most a Thália Színházban a felnőttek mutatják be a vajdakamarási táncot, amely a táncházak egyik kedvence. Már ez az együttes is lassan húszéves, a feleségemmel, Timár Böskével hívtuk életre. A gyerekeink is itt tanulták meg az első lépéseket. A legidősebb, Mihály tanít az együttesben, de Matyi, Sári, Gergő és András is táncol. Ráadásul mindegyikük zenél és az irodalom szintén része az életüknek. Az első házasságomból született fiam, Sándor pedig a Kolompos együttesben muzsikál, korábban ő is táncolt. Jó érzés, hogy abból a hitből, lelkesedésből, ahogyan én dolgozom, és amilyen megszállottan szeretem ezt a művészetet, át tudtam adni nekik is valamennyit.
S még ma is táncol, koreografál.
A Csillagszemű minden próbáján megmutatom a lépéseket, és rendszeresen járok gyűjteni is. Idén szeretném befejezni a Táncköltészet című, a koreográfiai tapasztalataimat összefoglaló könyvet. Emellett készülök a Csillagszeműek május 15-i, nagy gálaestjére a Müpában, amely szintén a táncház mozgalom előtt tiszteleg.
Tizenöt éve azt nyilatkozta a táncházról, hogy ez a mozgalom akkor is haladna a maga útján, ha keresztbevetett lábakkal ülnének, mert olyan, akár egy természeti jelenség. Olyan iszonyatos életerő feszül benne, hogy a legkeményebb betont is keresztültöri. Így gondolja ma is?
Hullámzónak látom a népszerűségét. Négy évtizeddel ezelőtt szinte szökőár-szerűen terjedt a mozgalom, aztán jött némi visszaesés. Van apály és dagály. A Csillagszeműnél, ahová több százan járnak táncolni, azt tapasztalom, érdekli a népi kultúra a fiatalokat, de persze, a diszkóba is elmennek. Sok szülő hozza hozzánk a hároméves gyerekét táncolni, aztán ő is kedvet kap arra, hogy beálljon a körbe. A táncházmozgalom ma már gyökeret eresztett a betonba, de fontos, hogy időről-időre az érdeklődés középpontjába állítsuk. Egyébként rendszeresen eljárok táncházat tartani, hiszen most sokkal jobban csinálom, mint a hőskorban, negyvenegy évesen? Szívesen beállok ma is a harmadik kör közepére ugrálni.
