Népünnepély Szombathelyen

Egyéb

A rendezvény története a '60-as évekre nyúlik vissza: a nagy népünnepélynek számító Savaria Karnevált először 1961-ben tartották meg, s éveken át brigádok, iskolák, közösségek öltöztek be a különböző történelmi korok ruháiba, az ókortól a dicsőséges szocializmus időszakáig, s mutattak be egy felvonulás közepette életképeket.
 
Savaria Történelmi Karnevál

A millennium évében, 30 év múltán, úgy döntöttek a város vezetői és néhány lelkes szakember, hogy újra megrendezik a Savaria Történelmi Karnevált, amelynek tematikája most már évről évre változik, és mindig egy-egy jeles szombathelyi személyiséghez, eseményhez vagy valamilyen fontos helyi momentumhoz kapcsolódik. Ez elsősorban a népszerű Karneválszínház darabjaiban jelenik meg. A társulat idén a XV-XVI. század talán leghíresebb és egyben legvitatottabb politikai gondolkodójának, Niccolo Machiavellinek fanyar humorú, pajzán komédiáját állítja színre. A darab címe - Clizia - egy rejtélyes ifjú hölgyre utal, az érzéki férfivágyak ellenállhatatlan felajzójára, akiért öreg és fiatal, gazdag és szegény, úr és szolga egyaránt bomol, s akinek megszerzéséért fondorlat fondorlatot követ. A történet megszemélyesítői közül Jordán Tamás, Szabó Győző, Rezes Judit, Botos Éva és az Atlantisz Színház tagjai már meghitt ismerősei a szombathelyi közönségnek. Idén újra csatlakozik hozzájuk Hollósi Frigyes, Bezerédi Zoltán pedig rendezőként is bemutatkozik. Először lép viszont a Megyeháza udvarának színpadára napjaink egyik legnagyobb magyar színésznője: Molnár Piroska.

 
2008-ban a Savaria Történelmi Karneválon minden eddiginél több program várja az érdeklődőket. Bár a 17 helyszínen továbbra is elsősorban az ókor világába lehet bepillantani, a már jól ismert programok mellett új érdekességek is várják Közép-Európa egyik legnagyobb historikus fesztiváljának résztvevőit. Idén önálló helyszínt kap a reneszánsz kor a Savaria téren, ahol a koncertek, táncházak mellett egész nap reneszánsz életmódtábor, divatsátor, Leonardo Asztrológiai Laboratóriuma, reneszánsz kaszinó várja a karneváli közönséget. De a gyerekek világa, a Kalandvár, az ókori katonai hagyományőrzőknek helyet adó Történelmi Témapark, sőt még a koncertek egy része is a reneszánsz jegyében várja az érdeklőket. Idén az Öreg Város Vására is a reneszánsz portékákra és falatokra helyezi a hangsúlyt, természetesen a már megszokott színes kínálat mellett.
 
 

Idén negyedik alkalommal nyit ki a Művészetek utcája "szabadtéri műterme" rézkarc-nyomtatással, kerámiázással, kamarazenével, s még sok minden mással, Kelet misztikumát pedig a Keleti udvar fűszeres hangulatú szerája villantja fel. A Savaria civil életét bemutató Romkertben megint megnyitja kapuit a méltán népszerű Rabszolgavásár, de a XXI. századi Olimpiával párhuzamosan az ókori játékok is megelevenednek itt. Természetesen a világzene hódolóit is várják a Borok utcájába, és a Fórum Színpadhoz, ahol fellép többek közt a 25 éves Ghymes, és a Balkán Fanatik. Nem marad el idén sem a Tüzes játék, amely a középkori és reneszánsz udvari bemutatók rekonstruált változata, és a látványos szombat esti fáklyás, valamint a vasárnapi napfényes felvonulás sem.

 
A méltán híres fáklyás felvonulásban autentikus öltözetet viselve 1000 jelmezes vonul végig a belváros utcáin. A sort közel két centuriára való római katona nyitja - legionáriusok és segédcsapatok. Őket tógába öltözve az ókori Savaria polgárai követik, majd a középkor és végül a barokk ruhakölteményeit csodálhatja meg az érdeklődő. Lesz itt minden, mi szemnek és fülnek kellemes: mutatványosok, gólyalábasok, zenészek, akrobaták, tűzforgatók és dobosok is tarkítják a színpompás karneváli menetet.