Népvándorlás kori vezér sírját tárták fel Romániában

Egyéb

A hun birodalom egy fontos harcosa lehetett.

Több mint száz aranytárggyal és a lova fejével együtt eltemetett, népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel a bukaresti Vasile Parvan Régészeti Intézet kutatói a tervezett A7-es autópálya Ploiesti és Buzau közötti szakaszának nyomvonalán.

A 4–5. századi sírban talált több mint száz arany vagy aranyozott tárgy között kard, tőr, tegezveretek, ruhaveretek, egy bronzüst, valamint nyílhegyek voltak. Az eltemetett férfi arcát vélhetően aranymaszk borította, ennek a maradványait is megtalálták. A sírból lókoponyát és lócsontokat is kiemeltek.

A lelet korát a tárgyak tipológiája alapján becsülték a 4–5. századra, a pontosabb kormeghatározás érdekében további vizsgálatokat kell elvégezni. Az írásos források alapján ebben a korban a Dunától északra fekvő területeken vélhetően hun, gót és hun uralom alatt álló más népek éltek. A környéken találtak még hun üstdarabokat, sírokat és viseleti tárgyakat, és itt került elő a pietroaselei kincs is.

A fegyverek alapján feltételezhető, hogy az illető harcos volt, és hun uralom alatt élt. A régészek azt remélik, hogy a vizsgálatokkal többet sikerül megtudni a személyről, a temetési szertartásáról és közvetve a térség történetéről.