Bagossy_erkel_2024_04361.jpeg

Már elérhető a Bagossy Brothers Company népzenei albuma

Csillag az Égen című népzenei műsorát októberben tripla telt ház előtt mutatta be a Bagossy Brothers Company az Erkel Színházban. A csapat az előadás teljes zenei hanganyagát egy különleges albumon jelentette meg. A legnépszerűbb Bagossy-dalok népzenei átdolgozásában a szülőföldjükre jellemző népdalkincs is fontos szerepet kapott.

A Bagossy Brothers Company legnépszerűbb dalainak népzenei átiratához az első szikrát néhány éve a Szimfonik műsorukban elhangzott, Harmonikás című dal Hegedűs néven megszületett átirata adta, ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. „Ahogy teltek az évek, a koncertek utáni backstage mulatozások alkalmával – elsősorban Zsombi jóvoltából – többször került elő a hegedű, mint a Bluetooth hangszóró. Innen pedig már egyenes út vezetett oda, hogy ebből a nyilvánosságnak is megmutassunk valamit. Ugyanakkor nemcsak egy szimpla mulatozást vittünk színpadra, hanem a dalok átalakítása közben egyre több, a szülőföldünkre jellemző népdal épült be Molnár Szabolcs prímás jóvoltából a számokba. Ezután az egész, egy dramaturgiai szál mentén, kicsit a színházi körülményekhez is hozzá lett alakítva” – meséli Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.

A műsor színházi megvalósításáért Vecsei H. Miklós rendezőként, Berecz István pedig koreográfusként felelt. A zenei átiratokat Molnár Szabolcs készítette, mellette a koncerteken a Cika zenekar, Antal Csenge népdalénekesnő és 20 néptáncos működött közre. A műsor zenei anyaga digitálisan december 6-tól, fizikai formában pedig december 9-től érhető el. A zenekar Menetszél címmel indított videósorozatának legújabb részében a rajongók bepillantást nyerhetnek a Csillag Az Égen című műsor születésébe.

A Bagossy Brothers Company jelenleg karácsonyi koncertekkel járja az országot, 2025. március 8-án pedig visszatérnek az MVM Dome-ba, hogy kizárólag erre az alkalomra tervezett egyedi látvánnyal és programmal kápráztassák el a közönséget.

Ez is érdekelheti

Bagossy Norbert: Az augusztusi balatoni kánikulában írtam a karácsonyi lemezünk felét

Gyergyószentmiklóson nőtt fel, ahol közvetlenül kapcsolódott az őt körbeölelő természettel. Ez utóbbi Magyarországon is segített neki abban, hogy otthon érezze magát.

Ha az ember elmélyül a versekben, elkezd rímekben gondolkodni

Könyvjelző sorozatunkban ezúttal Szakadáti Mátyást, Bagossy Norbit és Mihály Csabát kérdeztük arról, hogy mi segíthet a dalszövegírásban.

A Makám új lemezén mai költők verseit zenésítette meg

Borostyánének címmel új lemezt készített a Makám. Az idén negyvenéves zenekar, amely mai költők verseit zenésítette meg az albumon, november 22-én a Fonó Budai Zeneházban mutatja be az új anyagot.

A lemez az elmúlt két év történéseit összegzi a talpra állásig

Megjelent a Konyha új, Elveszíteni hoztam című albuma. A lemez dalaiban ismét a trió élő hangzásáé a főszerep: a dalok karcos, vintage jellegű megszólalása és elgondolkodtató tartalma testileg-lelkileg felrázza a hallgatókat.