A Wham! című Netflixen látható dokumentumfilm a nyolcvanas évek forrónadrágos popduójáról, a Wham!-ről, azaz a George Michaelről és Andrew Ridgeley-ről szól, de valójában Chris Smith filmje afféle dráma a másodhegedűslétről, azaz Andrew Ridgeley szerepéről, aki kitalálta a zenekart.

WHAM!_n_00_59_17_03.jpg,WHAM!_n_00_59_17_03.jpg
Wham! Fotó: Netflix

Majd a gyerekkori barátja túl nagyra nőtt, így már nem fért el Ridgeley mellett, aki aztán vissza is húzódott, hogy George Michael a globális popkultúra egyik legnagyobb ikonja legyen. A dráma stációi remekül letapogathatók, miközben Andrew Ridgeley mindvégig, még a dokumentumfilm forgatásakor is megőrizte méltóságát.

Maga a másfél órás alkotás a popduó 1983-as Fantastic című debütáló albumuk 40. évfordulójára készült, és aki csak egy jót akar nosztalgiázni a megkopott VHS kazettákra rögzített filmfelvételekkel, vagy csak fejest akar ugrani a nyolcvanas évekbe, ahogy a fiúk ugrottak fejest a Club Tropicana ibizai klipjükben, nos, azok is jól érezhetik magukat. A film messze túlmutat a sportos, rövidnadrágos fiúk csillogó funk-popján, a karrierívet vázoló dramaturgián túl jócskán van benne muníció. Felhívja a figyelmet a sors vektoraira, játékaira, amelyek akkor is elgondolkodtatóak, ha a dauerolt hajak és a hófehér rövidnadrágok éppenséggel elvonnák a figyelmünket.

Ott van például a nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz örök igazsága. Amikor George Michael biztos volt abban, hogy a Last Christmasszel együtt egy év alatt négy különböző dallal kerülnek a slágerlisták élére, akkor ez nem jött össze, mert az afrikai éhezőknek készült Band Aid-felvétel, a Do They Know It's Christmas? a második helyre szorította a Wham! talán legnagyobb slágerét. É persze a Band Aid felvételén maga George Michael is énekel, így részben önmagát is okolhatta.

De a sors különös szövésmintájának köszönhetően a dal 2020-ban, 36 évvel a megjelenése után mégis első lett az angol kislemezlistán. A filmnek, amely főleg archív felvételekre, televíziós szereplésekre, koncertfelvételekre, privát videókra és interjúkra épít, Ridgeley édesanyja által készített albumok adják a keretes szerkezetét. Ezek az albumok afféle rajongói füzetek, amelyekbe beragasztották a zenekarral készült interjúkat, szórólapokat, egyéb papíralapú dokumentumokat. E füzetek esztétikája, esetlegessége adja a film arculati elemeinek alapját.

A film egy mély és őszinte barátság története is, amit fokozatosan terhelnek le George Michael világraszóló ambíciói, és azok a tulajdonságok, amelyek jobban megfeleltek a nagybetűs sztár karakterének, mint Ridgeley visszahúzódó személyisége.

WHAM!_n_01_08_42_02.jpg,WHAM!_n_01_08_42_02.jpg
Wham! Fotó: Netflix

A film számos zenei csemegét is tartalmaz, például a  Careless Whispers egy részletét, amelyet Ridgeley előszobájában vettek fel, nem sokkal azelőtt, hogy 1982 márciusában lemezszerződést kötöttek az Innervision Recordsszal. Érdekes, hogy még be sem indult a karrierjük, amikor már kész volt a Careless Whispers, és már akkor tudták, hogy a dal toplistás lehet. Aztán pont ezt a dalt utasították vissza a kiadók azzal, hogy ebből nem lesz sláger. De hallhatunk részleteket az első demójukból, a Wham Rapből is. Ebből a dalból  ered a nevük is, és ez lett az első kislemezük is, amely meglepő módon emlékeztet a nyolcvanas évek végén felbukkanó Ámen nevű magyar keresztény-rock zenekar bemutatkozó anyagára.

Meglepő, de a strandérzésben verhetetlen Wham! első dala a munkanélküli fiatalság dühkitörése volt. Ha nem élvezed a melód, hagyd ott, ne légy élőhalott! – énekli az a George Michael, aki később, a Club Tropicana videó klipjében fürdőnaciban lubickol Ibizán, és beleönti a koktélját az úszómedencébe. Az első kislemezükön még George Michael eredeti nevén szerepelt (Georgios Kyriacos Panayiotou), ezután változtatta a Georgiost George-ra, míg a Michael egy barátjuk apjának a keresztneve volt.

A Whamnek nem indul könnyen a karrierje, a Wham Rap nem kerül be a top 100-ba, de a második daluk, amelynél megkapták a figyelmeztetést, hogy ha nem kerül be a Top 40-be, kirakják a szűrüket – nos, az is csak a 42. lett. És ekkor, ahogy 1982 novemberében, a sors különös mintázatot rajzolt. Meghívást kaptak a kultikus Top of The Pops tévéműsorba, mert az egyik előadó kiesett. Ez volt az egyetlen zenei műsor főműsoridőben Nagy-Britanniában, aki itt feltűnt, jó eséllyel be is futott. És a Wham! tudott élni a lehetőséggel, valósággal berobbantak. Eztán újra kiadták a Wham Rapet, ami már 8. lett a toplisitán, szóval, ha mást nem, azt mindenképpen megtanulhattuk a Wham!-től, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat.

WHAM!_n_01_09_43_12.jpg,WHAM!_n_01_09_43_12.jpg
Wham! Fotó: Netflix

A klipekben és a koncerteken is sokszor rövidnadrágot viseltek, összekeverve a színpadot a stranddal, ugyanakkor George Michaelt nagyon zavarta, hogy a szaksajtó lesajnálta őt mint dalszerzőt, aki az első demók társadalomkritikus felvételei után már csak a napfényes életről ír dalokat. A sportos, Fila melegítős image-t Andrew Ridgeley erőltette rájuk, pedig a rövidnadrág annyira zavarta a sajtót, hogy azt írták róluk, hogy ők az egyetlen popsztárok, akiket a térdükről is bárki felismer.

George Michael sosem akart tinisztár lenni, ő a szakma hódolatára is vágyott, ami újabb feszültségforrás volt a két zenész között. Feszültségforrás volt az is, hogy bár a Careless Whisperst együtt írtak, a felvételek során mégis kizárólag George Michael elképzelései érvényesültek. Legalább ekkora repedést okozott az is, hogy hiába voltak listavezető dalaik, hiába volt minden koncertjük telt házas, alig kerestek valamit. Az előnytelenül megkötött szerződésük miatt csak négy százalékot kaptak a lemezeladások után.

Az 1985-ös Live Aid a Queen nagy visszatérését hozta el, míg a Wham! számára a vég kezdete volt, ugyanis csak George Michaelt hívták el, hogy Elton Johnnal adja elő a Don't Let the Sun Go Down on Me-t. Ekkor már a Wham számára világos volt, hogy George Michael akkora sztár lett, hogy csak teher számára a legjobb gyerekkori barát, akinek végül is mindent köszönhet. És ez a film legnagyobb drámája.

A sors különös játéka az is, hogy egy év múlva ugyanitt, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan vége lesz a közös munkának, adták a telt házas búcsúkoncertjüket.

WHAM!_n_01_06_49_08.jpg,WHAM!_n_01_06_49_08.jpg
Wham! Fotó: Netflix

A film a végig jelen lévő dráma ellenére szórakoztató és jó hangulatú, érezni rajta, hogy szeretettel készült. A koncerteken tipikus show-elem volt, hogy George Michael testéhez dörzsölt egy tollaslabdát, amit ütőjével a közönség közé lőtt. Volt egy képzeletbeli tollaslabdája viszont, amely sokkal magasabbra szállt, mert nem érte be a rajongással. Azt akarta, a repülés íve kivívja a szakma alázatát és szeretetét. Minden maradéktalanul sikerült neki.

Wham! | angol dokumentumfilm
92 perc
Szereplők: George Michael, Andrew Ridgeley