A Kleist által megírt történetet – amely eleve egy valós történelmi esemény irodalmi feldolgozása – sokan gondolták tovább és írták át az évszázadok során. „Ezen feldolgozások közül számunkra nyilván a Sütő András által írt Egy lócsiszár virágvasárnapja a legkedvesebb, de a színházi köztudatban jelen van Tasnádi István átirata és a 2016-ban bemutatott, Gábor Sára és Hegymegi Máté által jegyzett változat is” – mondta Rusznyák Gábor. „Az alapanyag – túl azon, hogy rendkívüli módon dramatikus – sokféleképpen elmesélhető” – fogalmazott.
Az alaphelyzet a legtöbb néző számára ismerős és átélhető. Egy átlagembert nyilvánvaló igazságtalanság ér, jogérvényesítése viszont bizonyos akadályokba ütközik. Az ügyet felsőbb utasításra eltussolják. A történet hátterében a politikai és az erkölcsi értékek válsága, szembekerülése áll. Kleist a totális diktatúrát kiépítő újkori hatalom természetét is elemzi a XVI. századi eseménysor kapcsán: a XIX. század eleji zsarnokság erkölcsromboló mechanizmusára mutat be példázatot Kohlhaas Mihály történetében.
Az abszolutisztikus rendszer azzal tetézi az alattvalók feletti uralmát, hogy belegázol a személyiség legbelsőbb szféráiba,
sárba tiporja az emberi méltóságot, és mindezt cinikus szemforgatással, a jogállamiságra való hivatkozással teszi. A rendező úgy fogalmazott, társadalmilag talán ezek a legérzékenyebb folyamatok, az éppen aktuális hatalmasok és az éppen aktuális kiszolgáltatottak viszonya. A történet emellett a legemberibb fundamentum: a család széthullását, illetve a különböző generációknak a morált és az erkölcs fogalmát eltérően értelmező, nemzedékek közti feszültségét is megmutatja.
„Az igazság itt polifon módon jelenik meg. Nincsenek egyértelmű hősök. Kohlhaas egy bizonyos ponton az erkölcsi magasságból éppúgy a bűn mocsarába zuhan, ahogyan a másik oldalon Luther (noha erkölcsileg feddhetetlen, de morálisan nem az), hisz politikai érdekek mentén cselekszik. A helyzet egy idő után annyira abszurd és szürreális, mint egy Broadway-revü. Ez is lesz a készülő előadás alapvető műfaja. Nevetés és borzongás.
Hisz a legélesebb, legtragikusabb emberi helyzetek bizonyos aspektusból nevetségesnek tűnnek. Felszabadult nevetés és gyomorfacsaró fájdalom ez a kettősség, amely emberivé és igazzá teszi a színházat és remélhetőleg ezt az előadást is” – fejtette ki a rendező.
Simon Zoltán szerint Michael Kohlhaas szerepének eljátszása eddigi pályájának egyik legösszetettebb feladata.
„Nagyon sokrétű történet az övé. Felmerül a kérdés, hogy meddig lehet vele menni. Van egy ember, aki betart minden törvényt, egy mintapolgár. De olyan mértékű sorozatos igazságtalanság éri, amire azt mondja, hogy nem tud így tovább létezni. Mártír is lehetne, de itt jön az ellentmondás: nagyon sok erőszakosságot elkövet ő is. Itt ez az ember, akit először megsajnálunk, majd aztán megértünk, de megkérdőjelezzük a tetteit: vajon mekkora árat lehet kérni, visszakérni, fizetni és megfizettetni magunkkal és más emberekkel az igazunkért?” – vetette fel a kérdést a színművész.
Fotó: Éder Vera
