Névjegyek Bolognából

Első alkalommal voltam a bolognai gyermekkönyvvásáron, így csak sejtettem, hogy mi vár majd rám ott.

A repülőn utazó fiatalok között páran ugyanoda igyekeztek. Ez úgy derült ki, hogy leszállás után a biztonsági ellenőrzésre várva két fiatal nő beszélgetni kezdett velem, miután a repülőn láttak firkálgatni. Egyikük illusztrátor volt, másikuk egy kiadó képviselője. Gyorsan névjegyet váltottunk, mert sejtettük, hogy a vásáron aligha lesz időnk összefutni.

Európa legnagyobb gyermekkönyvvásáráról van szó, ahol a világ majd minden tájáról érkeznek könyvek, kiadók, illusztrátorok, írók, szakemberek és ügynökök.

Illusztrátorként számomra az volt a legfontosabb, hogy találkozhassak a legújabb, legmodernebb gyerekkönyvekkel, és ha szerencsém lesz, néhány olyan szakemberrel is, akiket különböző platformokon követek. Utóbbinak persze már a belépéskor kevés esélyét láttam, megpillantva a számtalan pavilon között hömpölygő tömeget.

Az illusztrátorok fala percek alatt megtelt poszterekkel és névjegyekkel – csodás keresztmetszete a felnövő rajzológenerációnak. Itt szabadon megmutatkozhatnak egymás és az arra sétáló kiadói szakemberek előtt.

A Kelet-Európában zajló háború meghatározta az idei alaphangot

Az ukrán stand egyedüliként üresen tátongott a vásáron. Az alkotók a fronton vannak. Vagy ki tudja, hol? Egyetlen kiadó képviselte őket: a lembergi Sztarij Ljev. Sokszor előkerült a tragédia a beszélgetésekben, és az is, vajon milyen nyomot hagy a gyerekekben és a gyerekirodalom világában.

Az illusztrátorok kiállításán Rosalie Smith angol illusztrátor Shipbuilding-sorozata érezhetően tükrözte ezt a hangulatot.

Végignézve e számtalan könyvön, vezető helyett sokféle stílust láthattunk, melyek jól megfértek együtt vagy egymást kiegészítve.

Dekoratív versus míves, minimalista, eklektikus, hagyományos technikájú és digitális alkotások vibráltak a kiállítótérben. Egymás munkáit végignézhettük különböző virtuális terekben, számtalan illusztrátorfórum vált elérhetővé, így másoktól is tanulhattunk, tapasztalatot meríthettünk a többiek munkáiból. 

A jelent aggasztó háború mellett a jövőre tekintve fő téma lett a fenntarthatóság, az embernek a környezetre gyakorolt hatása. A tartalom mellett lenyűgözött a könyvek formai kivitelezése, a játék a könyvtárggyal, ahol egymást építi a dizájn, a rajz és a szöveg.

Azt vettem észre, hogy az emberalakok csak kiegészítői a kompozícióknak, sok alkotásban alig látszanak, mert erősebb szerepet kap a környezet ábrázolása.

Beatrice Alemagnával, a bolognai származású, Andersen-díjra jelölt illusztrátorral néhány percre személyesen is találkozhattam. Alkotásai kiemelt helyet kaptak az illusztrátorok kiállításán. 

A Ragazzi-kiállítás tetszett legjobban, ahol a könyvek zsinórra erősítve lebegték be a teret, akár egy függő gabonamező.

Reményik Sándor Búzaföldön című verse jutott eszembe róla:

„Ki-kivillannak kéken-pirosan,

Megannyi színes jel a halk hullámon,

Jeladások arról, hogy szép az élet

És csendes tengeren a csendes álom.”

A Bologna Ragazzi-fődíját fiction kategóriában Mario Brassard könyve nyerte Gérard Dubois nosztalgikus, fekete-fehér illusztrációival: egy kanadai kiadású háborús történet, À qui appartiennent les nuages? címmel a La Pastèque képregénykiadótól.

Az idei Andersen-díj illusztrátori elismerését a dél-koreai Suzy Lee kapta, szintén a fikciós kategóriában.

Non-fiction kategóriában is díjat nyert az imént már említett kanadai La Pastèque kiadó: Sacred Monsters című kiadványa látványosan mutatja be a vulkánokat, pop-up elemeket is felhasználva.

Számtalan könyvet lapoztam át, fotóztam és gyönyörködtem bennük, azt érezve, hogy ebben a sokszínű és sokárnyú korban is milyen hasonlóan látjuk gyerekként és felnőttként a világunkat és az embereket. S e könyvekkel úgy mutatkozunk be egymásnak, mint amikor névjegyet cserélünk.

Fotók és szöveg: Orosz Annabella