Nézegessünk fotókat!

Képző

Négy kiállítás, amit érdemes betervezni a következő időszakra.

A könnyen feledhető milliónyi kép között elveszni nem akaróknak ajánlunk most négy fotókiállítást, amelyeken az emberi létezés és sérülékenység a tét, na meg helyünk, helyzetünk a világban.

Hochstädter. Családi album – előhívott múlt. Tranker Kata kiállítása

A Hochstädter család fotóalbuma 1990-ben kapott
helyet a Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében. A levéltári kutatómunka alatt
feltárt információk és a kortárs képzőművészeti installáció egymás mellett
szerepeltetése a család múltjának és a történelem szubjektív és objektív feldolgozásának
kapcsolatát mutatja be.

A saját emlékezetünkhöz fűződő viszonyt rendezi át a tárlat, maga az a tény, hogy bármelyikünk tárgyakban megjeleníthető múltja kiállítássá formálható, tárlattá rendezhető. Ez ijesztően azt a benyomást kelti, hogy a szilárd rend alapján működő dolgok, név szerint a működő valóság semmiféle rendet vagy szabályt nem követ.

A
Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2012-ben végzett, 2014-ben
Derkovits-ösztöndíjban részesült Tranker Kata generációja egyik legtehetségesebb
képzőművésze, mostani munkái is erről győzhetik meg a látogatót.

A kiállítás december 15-ig látható.

Nadja Massün: Intim Univerzum  

A mindig izgalmas kiállításokkal készülő Capa Központ most sem marad adós: Nadja Massün Intim Univerzum című tárlata fekete-fehér képeken keresztül az intimitást bontja ki a lehető legfinomabban, a kapcsolatok törékenysége és az emberi érintkezés gyengédsége jelenik meg itt. A gyermekeit fotózó művész vállalása értékteremtő gesztus, saját életén keresztül enged betekintést a létezés legalapvetőbb értelmének univerzumába.

A tárlat november 10-ig tekinthető meg.

Capa-nagydíj kiállítás

A rangos elismerésnek számító Capa-nagydíj 2019 tavaly októberben kiválasztott ösztöndíjasa egy tárlat és egy nyilvános prezentáció során számol be a zsűrinek az elmúlt egy évben végzett munkájáról. A kiállításon a tavalyi pályázaton nyertes és azóta kiegészített, részben újragondolt sorozatait mutatja be a Capa Központ Project Roomjában. Bánhegyesy Antal: Ortodoxia és Hajdú D. András: Szofi élete című munkái nagyon érzékeny pontokra tapintanak rá.

Az Ortodoxiához tartozó képek Romániában készültek, ahol a rendszerváltás óta közel hétezer ortodox templom épült. A jelenség köré szerveződő fotók tárgyilagosan mutatják be a helyzetet.

A Szofi élete című sorozat egy mélyszegénységben élő cigány család szőkén, kék szemmel született gyermekének mindennapjaiba visz el, a társadalmi kilátástalanság és nyomor között keresve a bárkinek kijáró reményt.

A tárlat november 4-ig látogatható.

Au Revoir! Magyar származású fotográfusok Franciaországban

A Budapesti Történeti Múzeumban látható kiállítás egyedülálló, az elmúlt száz évben maradandót alkotó magyar származású, sikereiket Franciaországban elért művészek munkáiból nyújt válogatást. Olyan fotográfusok munkáit nézhetjük meg, mint Brassaï, Rogi André, Lucien Hervé vagy Ervin Marton. Az előzőleg soha nem szerepeltetett fotókat szintén bemutató, kizárólag vintage kópiákból (az alkotók által készített korabeli nyomatokból) álló, nagyrészt francia magán- és közgyűjteményekből érkező közel kétszáz fotót számláló gyűjteményt most először láthatja a hazai közönség. 

A kiállítás egyik érdekessége
az a három, nemrég megtalált, legalább százéves Kertész-fotó, amelyet itt tekinthetnek
meg először a látogatók.

A kiállítás 2020 január 5-ig várja az érdeklődőket.