Nézettségi és bevételi csúcsokra jutott a Hogyan tudnék élni nélküled?
A Demjén Ferenc-slágerekre épülő romantikus vígjáték hazai mozinézettsége átlépte az egymilliót, amire 1986 óta nem volt példa. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, Kirády Attila producer vezetésével, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült film hazai bevétele meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A második rész már javában forog.
Tavaly decemberi mozipremierje óta az Intercom forgalmazásában a hazai mozikban 1 002 065-en váltottak jegyet a Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca, Marics Peti, Kovács Harmat és Kirády Marcell főszereplésével készült vígjátékra. Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és Romániában összesen mintegy 200 ezren váltottak rá jegyet, Romániában az elmúlt évtizedek legnézettebb magyar filmje lett.
1986-ban a Szerelem első vérig nézettsége haladta meg az egymillió hazai mozinézőt. Azóta a magyar filmek közül ezt a számot elsőként a Hogyan tudnék élni nélküled? nézettsége érte el, melynek főcímdalát Demjén Ferenc énekelte. A filmslágerekből készült album dalait már több mint 35 milliószor hallgatták az online platformokon, megjelent CD és bakelit formátumban is, és napokon belül platinaalbum lesz.
A Hogyan tudnék élni nélküled? pénzügyileg is a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar film lett a hazai mozikban. A magyarországi mozijegyeladásból több mint 2,2 milliárd forint bevétel folyt be (forrás: Filmforgalmazók Egyesülete) – ezzel a teljes magyar piacon, a hollywoodi filmeket is beleértve, csak az Avatar: A víz útja című alkotás előzte meg az elmúlt 35 év alatt.
A film még mindig műsoron van, külföldi moziforgalmazásban is látható, és hátra vannak még a tévé- és streamingbevételek. A Nemzeti Filmintézet fejlesztési és gyártási támogatása összesen 1,006 milliárd forint volt.
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke gratulált a készítőknek az egymillió magyarországi mozinézőhöz. Kiemelte, hogy ezzel filmtörténetet írtak, „visszacsábítottuk a közönséget a magyar filmekhez”.
Az NFI elnöke arra is rámutatott, hogy évtizedek óta nem volt ilyen magas a magyar filmek piaci részesedése, és követendő példának nevezte a Hogyan tudnék élni nélküled? sikeréhez vezető utat.
„Nem számítottunk ekkora sikerre, amikor belevágtunk ebbe a kalandba – nagyon büszkék vagyunk rá! Beigazolódott az elgondolásunk, hogy a streaming térfoglalása és a tévé népszerűsége ellenére, ha egy olyan filmet csinálunk, ami tényleg megszólítja a nézőket, akkor be fognak ülni a moziba és meg fogják nézni, akár nem csak egyszer” – nyilatkozta Kirády Attila producer, aki már javában dolgozik a második részen.
A folytatás
2026-ban visszatérnek a mozikba a Kuplung együttes szívtiprói, hogy újra meghódítsák a közönséget. A fő helyszín ismét a Balaton-part lesz, ahol a régi barátok egy esküvőre készülődnek, amit bonyodalmak, félreértések és érzelmi hullámvasút övez. A zenéről újra Demjén Ferenc csapata – Menyhárt János zenei producer, Subecz Tamás zenei rendező és Rózsa István, a Demjén-menedzsment vezetője – gondoskodik.