Bár a nemrég Magyar Filmdíjat nyert Vad erdők, vad bércek mozipremierjét későbbre halasztják, az alkotók ingyenesen elérhetővé tették három korábbi természetfilmjüket, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát.

A Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika alkotópáros legújabb filmje csak a tervezettnél később érkezik a mozikba, ám a természetfilmesek három korábbi, számos díjat elnyert alkotását lehet most megnézni online.

Vad Szigetköz – A szárazföldi delta (2013)

Az Európában egyedülálló szárazföldi deltát a hegységekből kilépő Duna hozta létre, ám a folyó napjainkban már nem járhat olyan szabadon, mint régen. Az épített környezet szorítását látva adódik a kérdés: vajon megőrizheti-e az élővilág egykori gazdagságát? Itt minden a vízhez kötődik, amely szállít, táplál, s egyben lakóhely, bölcső és menedék. A távoli hegyekből növények magvai érkeznek, a mellékágakban halak ívnak, az ivadékok a halbölcsőben nevelkednek, télen a mélyebb folyószakaszokban vermelnek. A nedves, sásos rétet apró emlősök lakják, a nádasban madarak fészkelnek, a rét fölött, a vízen és a víz alatt vadásznak. A holtágakban kétéltűek szaporodnak; a kavicsos tó medrét rákok népesítik be. A nyári éjszakán az agyagos partfalból rajzó kérészek bukkannak elő… A többszörösen díjnyertes természetfilm két főszereplője az európai hód és a nagy kormorán. A narrátor Szersén Gyula.

Vad Kunság – A Puszta rejtett élete (2016)

A Vad Kunság – A Puszta rejtett élete a Kiskunság és a Nagykunság gazdag élővilágát a maga „vadságában”, egymásba folyó epizód-szerű történeteken keresztül mutatja be. Főszereplője a hazánkból évtizedekkel ezelőtt eltűnt, majd a déli határon át újra visszatelepülő aranysakál, a tájegység csúcsragadozója. Emellett az alföldi puszta állat- és növényvilágának széles skáláját vonultatja fel a film. A fehér színű, sós tavak forgalma a nagy repülőterekével vetekszik, agancsok csattognak, akár a kardok, egy túzok keres eleséget, majd megtámadja egy bagoly… Felbukkan a nehezen lencsevégre kapható vidra, nagy testű sasok viaskodnak az eleségért, a tiszavirágzást pedig egy különleges nézőpontból szemlélhetjük végig. A film a 2. Magyar Filmhéten elnyerte a legjobb ismeretterjesztő filmnek járó díjat, narrátora Csernák János.

Tiltott Zóna – Harctéren a vadvilág (2017)

Budapesttől alig karnyújtásnyira, Táborfalva határában
tábla állítja meg az érkezőt: belépni életveszélyes és tilos. Itt kezdődik a
tiltott zóna, ahol másfél évszázada folynak harcászati gyakorlatok, és ami
Magyarország második legnagyobb katonai lő- és gyakorlótere. A veszély és a
tiltás ellenére a zóna mégis sűrűn lakott. Számtalan növény- és állatfaj éli
itt titkos életét, közöttük olyan ritka lények is, amelyek szinte teljesen
eltűntek a megművelt, alföldi tájról. A film narrátora Háda János.

A három, közel egyórás természetfilmet Mátyás Attila Merkaba magyar népzenei motívumokat is felhasználó, jellegzetes háttérzenéjével a Natfilm Hungary Youtube-csatornáján lehet megtekinteni. A Vad erdők, vad bércek várhatóan néhány hónap múlva kerül országszerte a mozikba, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.