Nick Carter_Backstreet Boys.jpg

Budapesten ad koncertet a Backstreet Boys sztárja

Nick Carter, minden idők egyik legsikeresebb fiúbandája, a Backstreet Boys tagjaként híressé vált amerikai popszupersztár – világ körüli turnéjának egyik állomásaként – augusztus 1-jén Budapestre érkezik.

Százharmincmillió példányt meghaladó lemezeladásával, rekordokat döntő turnéival, toplistás slágerek hosszú sorával a kilencvenes évek elején alakult énekes csapat minden idők egyik legsikeresebb és legkeresettebb fiúbandájaként írta be nevét a világ poptörténelmébe. Kaptak öt Grammy-jelölést, valamint számos díjat, köztük van Billboard Awards, MTV Video Music Awards, American Music Awards, RIAA Awards, People's Choice Awards és egy tiszteletbeli csillag az ikonikus Hollywood Walkon.

Az 1980-ban született Nick Carter mindössze 12 éves volt, amikor a fiúbanda tagja lett, a Backstreet Boys legfiatalabb énekeseként. A csapat a mai napig számos világ körüli turnén vett részt, telt házas koncertek jelzik a fiúk útját szerte a világban. Carter azonban szólóban is komoly sikereket tudhat magáénak. 2002-ben Now or Never című debütáló albumával indította szólókarrierjét, ami rögtön előkelő helyet kapott a Billboard 200 listán és arany minősítést az Egyesült Államokban, Japánban és Kanadában is. Azóta Carter további két szólóalbumot adott ki: az I'm Taking Off 2011-ben, az All American 2015-ben jelent meg. 2023-as kislemeze, a Hurts to Love You több országban került fel különböző slágerlistákra, és az Egyesült Államokban és Kanadában is az élre került.

2023-ban Carter a Backstreet Boysszal turnézott, de hét év után szólóban is újra turnéra indult. A Who I Am Tour októberben kezdődött az Egyesült Államokban, és ezt követte három új önálló kislemez: a Superman, a Made For Us és a Never Break My Heart (Not Again). A Who I Am turné 2024-ben folytatódik Ázsiában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Európa országaiban, így – bizonyára a hazai rajongók nagy örömére – Magyarországon is. Augusztus 1-jén Budapesten, a Vasúttörténeti Parkban hangzanak fel majd a Backstreet Boys legismertebb dalai és megannyi más sláger.

Ez is érdekelheti

Kocsis Zoltán-emlékkoncertet tartanak a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 6-án Johannes Brahms két megrendítő művével emlékezik egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra a Müpában.

Egy napon két koncertet ad Mészáros Zsolt Máté Liszt Ferenc születésének 215. évfordulójára

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Liszt-kutató november 7-én egyetlen nap alatt szólaltatja meg Liszt három legjelentősebb és legvirtuózabb orgonaművét. A Belvárosi Főplébánia-templomban tartott délutáni koncerten Kautzky Armand színművész, az esti hangversenyen pedig az Angelica Leánykar működik közre.

Könyvszalon, Art Weekend, Libator – novemberi fesztiválajánló

Könyvszalon Győrben, képregényfesztivál Szegeden, Art Weekend Budapesten, Márton-napi hagyományok a szentendrei skanzenben, PesText fesztivál a PIM-ben és a Három Hollóban – novemberi fesztivál- és programajánló.

Zene és vizualitás különleges szintézisét kínálja a CODE új koncertsorozata

Október 30-án debütál az Infinite Resonance – Hangokból születő terek, a veszprémi CODE új audiovizuális koncertsorozata, amely során a kortárs elektronikus zene, a digitális médiaművészet és az immerzív tér kölcsönhatásából minden alkalommal egyedi produkció születik.