Milyen érzés ezúttal egy előadás témájának lenni? Bátorság kell hozzá, hogy valakit a színpadon úgymond élve boncoljanak.
Nagyon izgalmas dolog; leginkább arra vagyok kíváncsi, ki hogyan ismer engem az osztályból, mire emlékeznek belőlem. Nyilván az van meg nekik, amilyen a főiskola alatt voltam, azóta viszont eltelt tíz év, tehát most leginkább az előadás apropóján való beszélgetéseinkre kell alapozniuk. Már háromszor találkoztunk, nagyon sok mindent meséltem nekik és szerintem Máté Gábor fejében már körvonalazódik is, hogy milyen pontok mentén építi fel az előadást.
Merthogy te a találkozások során magadról mesélsz, arról, hogyan éltél meg bizonyos helyzeteket, a többiek pedig ez alapján építkeznek. Máté Gábor nyilatkozta, hogy esetedben nagy a csábítás arra, hogy egyúttal a bulvár kritikáját is megfogalmazzák az előadás által.
Mindenről nyitottan beszélek nekik, ők pedig dolgokra ?kattannak rá?. Máté Gábort például a szlovákiai magyarságom is nagyon érdekli, erre is fel akar valamit húzni. Ugyanakkor természetesen számítok rá, hogy a Tamás atya (Dénes szerepe a Jóban Rosszban c. sorozatban ? a szerk.) őrület is valamilyen formában megjelenik majd a darabban. Biztosan megjelenik ezzel kapcsolatban egyfajta fricska, ugyanakkor nem én vagyok az osztályból az egyetlen, aki kereskedelmi csatorna képernyőjén szerepel.
Az előadás címe Száraz Dénes ? Vele, de nélküle. Miért döntöttél úgy, hogy nem szerepelsz a produkcióban?
Az okokról nem is tudom, akarok-e egyáltalán beszélni. Nagy körvonalakban talán annyiról van szó, hogy az osztályból nekem volt a legtöbb gondom a főiskolás évek alatt már magával a főiskolával és egyáltalán a beilleszkedéssel. Számomra volt a legnehezebb felvenni a Máté Gábor diktálta ritmust, állandóan lemaradoztam, ami rengeteg problémát szült. Nem éreztem azt, mint a többiek, hogy ez egy fantasztikus időszak lett volna. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy tényleg egy zseniális osztályról volt szó és minden nehézség ellenére nagyon örülök, hogy csak harmadjára vettek fel és ez által Máté Gábor osztályába kerülhettem ? tőle tudtam ugyanis a legtöbbet tanulni.
A kezdetekben azért még részt vettél az AlkalMátéban.
A főiskola utolsó éve, amikor már jórészt gyakorlaton voltunk, megszépítette az egészet, ezért mondtam igent a folytatásra. Arra ugyanakkor nem számítottam, hogy azokban a hetekben, amikor Zsámbékon találkozunk nekem ugyanúgy vissza fog térni a főiskola alatt érzett szorongás. Hiába nem volt már tétje a dolognak ? már nem arról szólt az egész, hogy átmegyek-e egy vizsgán, vagy maradhatok-e az intézményben ?, mégis olyan volt, mintha újra átélném az egész főiskolás időszakot. Az osztály miatt viszont mindenképp meg akartam próbálni; végigcsináltam hat nyarat velük, aztán szóltam, hogy már nem bírok többet. Elég volt.
Nem szült ez köztetek további konfliktust?
Nincs konfliktus, előtte sem volt ? helyzet van, ami nem változik. Ha hat nyár alatt nem éreztem azt, hogy ugyanazt tudom csinálni a próbákon, mint évad közben bárhol, akkor már hadd ne kelljen megerőszakolni magamat. Erre nem tudnak mit mondani, meg kell, hogy értsék, hogy nem tudom feláldozni magam az osztály érdekében. Egyetértek mindazzal, amit Gábor nyilatkozik, hogy ezért az évi két hétért érdemes továbbra is folytatni, mert amilyen színházi helyzet van jelenleg az országban hatalmas és fantasztikus dolog, hogy ez a csapat két hét alatt egyfajta tükröt tud tartani, igazságot létrehozni. Én is így gondolom, viszont hatszor már megpróbáltam őértük, most magamért nem.
Ez a darabban is meg fog jelenni?
Biztos vagyok benne. Érdekes dolog, hogy egy közösség négy év alatt mit vett, és mit nem vett észre a másikból, sárosak-e a kialakult helyzetet illetően, vagy sem. Részemről sosem hibáztattam senkit, mert a Színművészetin nem számít mennyire jó fej az ember, vagy barátságos ? minden az egóról szól. Azt szoktam mondani, hogy a főiskola olyan volt, mint a katonaság: megnevelt, a saját lábamra állított.
Szerinted nagyobb figyelmet kap majd a mostani darab a sorozatbeli szereplésed miatt?
Talán kicsit más lesz a nézők összetétele, a miatt is, hogy most először nem Zsámbékon, hanem Budapesten tartják az előadást, a Jurányi Inkubátorházban. Míg eddig csak egy bizonyos művészet- és színházrajongó réteg ismerte az előadássorozatot, most sokkal szélesebb réteghez juthat el már csak a miatt is, hogy az eddigiekhez képest sokkal nagyobb reklámot és médiavisszhangot kap az Alkalmáté Trupp.
Hogyan tudsz egyébként egyensúlyt teremteni a színház és a sorozat világa, illetve a kettőben való szereplés között?
Próbálok mindkettőben jó lenni. Ma is olyan alázattal és szeretettel csinálom a színházat, mint a sorozat előtt. Azon vagyok, hogy annak ne legyen semmiféle hatása a színházi létezésemre. Jelenleg a Bárka Színházban az Anna Kareninában játszom Vronszkij grófot; a szerepet többek közt azért vállaltam el, hogy meglegyen az egyensúly. A sorozat megadja azt a kiváltságot, hogy nem kell minden színházi szerepet elvállalnom, hanem csak azt, amit értékesnek és érdemesnek tartok; Vlad Trockij hívására pedig habozás nélkül igent mondtam.
A bulvár és a sorozatcsinálás veszélye, hogy könnyen bedarálhatja az embert, elkezd kevésbé és egyszerűbben gondolkodni ? ami nem jó. Éppen ezért nagyon fontos mellette jó színházi munkákat is elvállalni, mert azok késztetnek igazán gondolkodásra, alkotásra.
Szerző: Filákovity Radojka
