Milyen élmények fűznek a DumaFüredi Fesztiválhoz?
Eddig kétszer voltam, az idei lesz a harmadik, mindig nagy buli szokott lenni. Nagyon jó hangulatú fesztivál és azt vettem észre, hogy a Dumaszínház pesti törzsközönsége, valamint a vidékiek is előre kalibrálják magukat, hogy akkor jönnek nyaralni, amikor lesz a DumaFüred. Ez nekünk jó visszajelzés és a közönségnek is megéri, hiszen 10 napon keresztül hallgathatnak minket. Forgattunk hozzá direkt béna reklámokat is.
Milyen hosszú előadásokkal készülsz?
Eléggé lassan építkezem, meg kell egy kicsit rágnom a közönséget, így az én önálló előadásaim egy kicsit hosszabb lélegzetvételűek, mint másoké. Nem azt mondom, hogy a végtelenbe beszélek, de nekem kell egy felfutási időszak, amíg csak kóstolgatom a közönséget, rámelegszek. Ez mindig az éppen aktuális hallgatóságtól függ, hogyan reagálnak, mennyire gyorsan stb. Például mi történt a fellépés előtt? Lehet éppen ettek, vagy akkor kajálnak, mikor elkezdene beszélni az ember. Ilyenkor azért nehezebb a dolgunk. Nyilván jó a közönségnek, hogy kapnak ételt is, de el is vonhatja a figyelmet az előadótól. Hogy ha ezt valaki figyelmen kívül hagyja, az el is szúrhatja ezt az estét. Nálam kifejezetten fontos, hogy a közönséget aktivizáljam saját magamra. Nem mindig mondat végén jön egy poén, hanem el van rejtve a sorok között, amiket én be akarok nyújtani, de az érte járó nevetést is be akarom zsebelni. Ha nem jön össze és 2-3 csattanó kimarad, akkor ott egy űr keletkezik, amit nekem be kell foltoznom, hogy később vissza tudjak rá utalni. Ez az én technikám, de mindenkinek más. Az biztos, hogy rossz közönség nincs, csak rosszul előadott műsor.
A névjegykártyádon az áll: Badár Sándor, próbálkozó, szóra sem érdemes művész. Honnan jött ez az ?foglalkozás??
15 évvel ezelőtt mindenki vállalkozó volt ? épp csak azt nem írták rá a névjegykártyájukra, hogy mire. Erre reflektáltam azzal, hogy próbálkozok, de semmi nem jön össze és egy díjam sincs. Közben segíteni is akartam egy cimborámnak, aki névjegykártyákat gyártott és készített körülbelül százat ezzel a felirattal. Akkor azokat szét is kapkodták a barátaim, de ő utána nem akart nekem többet csinálni, mert degradálónak érezte. Azóta viszont szállóigévé vált, például a Rádiókabaré is így jelent be.
Hogyan indult a színészi hivatás?
Szentesen irodalom-dráma tagozatos gimnazista voltam, nagyon sok előadót kapott az ország ebből a ?műhelyből?. A közönséget persze az nem érdekli, ki honnan jött, csak az, hogy mire képes a színpadon. Ott a tehetség és a kreativitás számít, amikor viszont mi kezdtük, akkor a főiskolán kívül nem volt más lehetőség. Valakit vagy olyanra formáltak ott, ami az ország arculatának megfelelt, vagy egyáltalán nem lett színész. Amikor én erre a pályára kerültem, már látszott, hogy mégis lenne valami másra is igény, olyan alakokra, akik nem ennek a klónszövetségnek a termékei. Várkonyi Zoltán rendező karolt fel olyan embereket is, akik nem tudtak bejutni a főiskolára. Véletlenül ez a képzés Szentesre került, én pedig az első induló osztályban találtam magam.
Az elején mindenki színész akart lenni, a végére a fele se. Beleláttunk olyasvalamibe, amibe gyerekként egyáltalán nem és a pozitívumok mellett megtapasztaltuk a hátrányait is. Az emberekben is megvolt az előítélet: aki nem a főiskolát végezte, az nem színész. A főiskolások pedig azt látták, hogy nem kell annyit tanulnunk, mint nekik, így nagyobb szabadságunk és ismertségünk is lett. Hideget-meleget kaptunk minden irányból és egyre kevésbé éreztük azt, hogy sztárokká tudunk válni. De ez valahol jót tett, mert nem szálltunk el idő előtt.
Szóval mikor onnan kikerültem, nem akartam többet színész lenni. Játszottam a szentesi színházban is, ami jó volt, de rádöbbentett, hogy valaki vagy felmegy Budapestre harcolni a többi színésszel és előbb-utóbb megbecsülik, vagy elsüllyed és civilként él. Akkor úgy éreztem, hogy egy olyan hozott érték van a tarsolyomban, amit mások nem kaptak meg, talán hasznosítani is tudom azt egy másik szakmában.
Milyen volt utána a vasútnál dolgozni?
Sok lehetőséget sikerült elbaltáznom, aztán végül elhelyezkedtem a vasútnál, ami egy kiváló megoldásnak tűnt, mert jó fizetéssel kecsegtetett és nem is kellett szétdolgoznom az agyamat. A szabadságot ígérte egy olyan időszakban, amikor ez nem volt annyira jellemző: odautaztam Európában, ahova akartam. Másoknak egy élet munkájába került elhagyni az országot, ha nyaralni vagy kirándulni akartak menni valahova. Akkor ugye három évente egyszer lehetett külföldre menni, 50 dollárral. Nagyon jól éreztem magam abban a közegben, szabadelvű emberekkel dolgoztam, összesen 12 évig. Munka közben is rengeteg kalandot és szórakoztató pillanatot adott ? talán nem is aknáztam ki még mindegyiket.
Azzal párhuzamosan pedig felfigyelt rám a magyar filmszakma. Szőke András barátommal kezdtünk el forgatni, ő pedig itt Pesten belekerült a megfelelő ismertségi körbe, ami magával rántott engem is. A filmgyárban státuszszínészként szerepeltem: ha kellettem egy szerepre, kikértek a vasúttól és elmentem forgatni. Így nem kellett feladnom a munkámat, viszont tudtam mellette érvényesíteni a tanulmányaimat is. Viszont egy idő után jobban ismertek a filmek miatt, 12 év után pedig döntenem kellett és otthagytam a vasutat.
Van olyan film, amit ki tudnál emelni az elmúlt évtizedekből?
Más idők voltak. Ma három kattintással le lehet húzni bármilyen filmet az internetről, de már nincs olyan, hogy házibulikban éjfélkor leülnek megnézni az Európa Kempinget. A VHS-korszakban kézről kézre jártak a kazetták, az emberek éveken keresztül próbáltak megszerezni egy-egy filmet. Utólag mesélik persze ezeket a sztorikat nekem, de számomra sokkal felemelőbb ezeket hallani, mint ha bármilyen díjat lobogtatathatnék.
A Roncsfilm ízig-vérig fővárosi mozi volt. Vidékiként részt venni egy ilyen alkotásban és pesti svihákot játszani akkor nagy kihívásnak számított. Viszont nagyon jól fogadta a közönség és azóta is megáll a lábán, egy centimétert nem kopott.
Ugyanilyen meghatározó volt hosszú évekkel később a Kontroll, ami megint megmozdított egy teljes generációt. Eltelt az elkészítése óta 14 év, de még ma is aktuális: mindennapos, hogy valami atrocitás történik, ellenőrt vernek, vagy ők utast, stb. Ha most mutatnák be, akkor se legyintene senki, hogy már a múlté: ez a véres jelen. Örökérvényű dolgokat feszeget, amik mindig benne vannak az emberek agyában. Nagyot robbant akkor, 36 országban vetítették, fűtőtűzként ment a híre a világon. Ha véletlenül jön megint valaki, aki olyanról tudna filmet csinálni, amiről korábban senki, akkor megint lenne egy olyan pillanat az életemben, amiért érdemes lesz kamera elé állni.
Ezért kerülöd az elmúlt években a filmezést?
Azért, mert nem hívnak. Minden pillanatban készen állok a visszatérésre, de nem fogok elébe futni. Sosem voltam az a típus, aki azért keresi a filmesek társaságát, hogy majd gondoljanak rá, ha szereplőket keresnek. Nagyon jó és komoly színészek ma már az elhasznált kategóriába kerültek, akiket ha foglalkoztatnak is, a közönség már nem vevő rájuk. Talán része ennek a folyamatnak az is, hogy a tévé hétköznapi hősei nagyobb ászoknak számítanak, mint azok a képzett színészek, akik a színházi szféra meghatározó alakjai.
Egy amerikai filmszínésznek elég, ha mondjuk 5 évente forgat. Életében van 5-6 híres szerepe, meg 8-10 olyan, ami talán el se jut Európába. Nálunk ellenben ha valaki nem forgat heti rendszerességgel, az éhhalál szélére kerül, ezért inkább egyszerre három színházba játszik és kifacsarja magát. Ha pedig már van 5 filmszerepe, elcsépelt arcnak számít. Szeretik beosztályozni nálunk az embereket ? én például jó karakterszínész vagyok. Az mit jelent? Voltam már úgy főszereplőnek titulálva, hogy utána meg sem említettek.
Szerintem nem a besorolás határozza meg az embert, hanem hogy mit pakol le. Ha csak egy jelenete és egy perce van, az durranjon akkorát, hogy mindenki emlékezzen rá. A mi kis országunkban viszont kevés olyan színész van, akit elfogadott a közönség, ezért nagyon sok film készült ugyanazokkal az arcokkal. Akik itthon teljesítenek, azokat csak a magyar közönség ismeri meg, és sosem fog velük foglalkozni a külföldi sajtó, pedig jó szakemberek. Most pedig már egyáltalán nincsenek olyanok itthon, akik kiemelkedő filmet készítenének, inkább külföldön forgatnak, mint Antal Nimród. A mai fiatalok pedig nem is emlékeznek rám, nem látták a filmjeimet.
Mellette pedig ott a munkám, a stand-up és nem tudnak elképzelni másik szerepben. Van ez az elv, hogy a túl ismert arc nem tesz jót egy mozinak, mert másra asszociálnak róla. Szerintem ez hülyeség: egy filmben szerepet játszik az ember, és a néző vagy elhiszi neki és elvonatkoztat mindentől, amit előtte tudott róla, vagy a film önmagában rossz és nem viszi magával az embert. Utóbbi esetben mindegy, hogyan játszik valaki, nem vonják be a nézőt a filmbéli valóságba. Ezt a veszélyt pedig senki sem vállalja fel ? pedig lehet lenne értelme. De nem baj, mert csinálok helyette mást.
Fotók: www.dumaszinhaz.hu
