Minek a halálát énekled meg a kislemezen, és miféle születésnek, újjászületésnek lehetünk fültanúi?
Az egész lemez a külső és belső természet ciklikus átalakulása köré épül, a La Petite Mort kifejezés az életünket átjáró elmúlásélményre, az időről időre bekövetkező eksztázisokra, elengedésekre, „kis halálokra” utal. Három évvel ezelőtt erős átalakulás volt az életemben, az anyaság kezdeti szakaszából kilépve újra meg kellett találnom a kreatívan önkifejező, alkotó önmagam. Ekkor talált rám az irodalomból és mitológiából érkező inspiráció, ami segítette a saját magamhoz való visszatalálást. Gyerekkoromban hatalmas könyvmoly voltam, a mitológiai történetek már akkoriban is művészi töltekezést és egyfajta kilégzést jelentettek számomra.
Évekkel korábban, a kislányom születését megelőzően szerettem volna megjelentetni egy ilyen szóló anyagot, de akkor más feladatokra irányította a figyelmem az élet. Ezt anno nagy veszteségnek éltem meg, de az elmúlt évek történései és a lányok – a zenésztársaim – megérkezését követően úgy érzem, jó, hogy így történt. Amikor megéreztem, hogy ezzel a témával tudom igazán elmondani, hogy miket éltem át, akkor rájöttem, hogy ezt a témát a leghitelesebben csak nőkkel tudom dalokká formálni.
A világirodalom szerelmes verseit nagy százalékban férfiak írták – ezek látomások a nőkről. Fontosnak éreztem, hogy a nőiség női szemszögből is meg legyen mutatva, ennek a megvalósításában Kézdy Luca (Artisjus-díjas hegedűs), Zahár Fanni (fuvola), Edőcs Fanni (portativo orgonett), Várnai Szilvi (billentyűk) és Joubert Flóra (dob) voltak a társaim. Velük olyan zenei nyelvet tudtam megfogalmazni, amit igazán magaménak érzek. Különböző stíluselemeket és zenei hangzásokat vegyítünk a lemezen, például a hegedű és a fuvola akusztikus hangzása mellett elektronikus jazz-szerű csengés is megjelenik, de a legfontosabb az volt nekem, hogy szürrealista költőhöz hasonló módon tudjak transzcendens hangulatot lefesteni a zenében – ezt erősítik a szimbolikával bőven átitatott dalszövegeim is.
Milyen szimbólumok, témák jelennek meg a lemezen?
A különböző hangszerek és zenei hangzások különböző belső énrészeket is megjelenítenek. A középkori zenei elemek és akusztikus hangszerek a lélek ősi, századokon átívelő rezgését szimbolizálják számomra. A lemezborítón is szimbólumokba foglaltam az album lényegét: az egyik karomon kígyó kúszik fel, a másik vállamon egy sas ül. Ezek azt szimbolizálják, hogy az elmúlt időszakban sokat dolgoztam azon, hogy integráljam a saját árnyékomat vagy akár azt a dühöt, amit, ha nem nyomok el, hanem helyesen használok, akkor kreatív erővé is válhat, valamint energiaforrássá egy megtisztulási folyamatban.
Milyen alkotófolyamatok útján tudtad leképezni mindezt a dalaidban?
A női archetípusokból fakadó inspiráció megfogalmazása által. A dalok történetét és lelkületét például Aphrodité, Perszephoné történeteiből merítettem, az általuk képviselt női minőséget én is megéltem. Az Invocatio című dal például egy Aphroditéhoz szóló fohász. Egy erotikus, szerelmes, teremtő istennői energia behívása, önmagunkban való megidézése. A Vadász című szám egy bonyolult emberi kapcsolatnak a lenyomata, amit Perszephoné és Hádész története is inspirált, de magához a dalhoz csak áttételesen köthető. Perszephoné úgy lehetett Hádész, az alvilág urának a felesége, hogy az évnek csak az egyik felét tölthette az alvilágban, a másik felében vissza kellett térnie az Olümposzra, az istenek közé.
Valami ilyesmi történt meg bennem is a drámai elengedésekkel és kreatív újjászületéssel, igazán most kezdem levetni magamról azt a bizonyos medvebőrt, amibe az utóbbi években burkolóztam. Itt megemlítem Euridiké, a Daughter of the Storm című dalom borítójához szolgáló inspirációt is. Az ő párja Orfeusz, a dalnok – rá utalva tartok a lemezborítón lírát a kezemben –, aki megpróbálta kivezetni Euridikét az alvilágból a kígyómarás általi halálát követően, de ez nem sikerült neki, mert nem tudta jól vezetni őt. Visszanézett, elbizonytalanodott, és így elvesztette. Erről az jutott eszembe, hogy vajon milyen lenne a modern Euridiké, aki nem hagyja magát más által megmenteni, kezébe veszi a lírát, a kardot, és önmagát vezeti ki a mélyből az új életbe. A Daughter Of The Storm című dalom lényegében egy ilyen modern Euridiké saját magához szóló himnuszaként is felfogható.
Milyen az a megújult, kreatív, alkotó nő, akivé váltál?
Mélyen spirituális, ami nekem annyit jelent, hogy ráhangolódtam egy – ha úgy tetszik – olyan rádióadásra, ami sokszor szimbólumok, álmok, megérzések, intuíciók és minták által beszél hozzám a mindennapokban. Ez a nő megtartotta a vadságát, de közben rettentő szelíd és szabad. Úgy látom, hogy egy nő lehet egyszerre erős és harcolhat saját magáért vagy azokért a dolgokért, amikben hisz, ugyanakkor maradhat puha és befogadó is. Az anyaság is ezt tanította nekem.
Mit gondolsz a művészet, a szakralitás, a természet és a hagyományok kapcsolatáról?
A történelem tradicionális szakaszában mindez kéz a kézben járt. A társadalomban beágyazott szerepe volt a természet ciklusos változásainak – az emberek figyelték őket, és szakrális, rituális megéléseket társítottak hozzá. Azt gondolom, hogy a modern ember feladata visszakapcsolódni a természethez és annak a ciklikusságához a testi-lelki harmónia megvalósulása érdekében.
A korábbi munkásságod miként vezetett a NinShar létrejöttéhez?
A Bahorka Társulattal tizenöt évvel ezelőtt, szinte gyerekként kezdtünk gyerekelőadásokat készíteni, ami egy terápiával felérő, a belső, gyermeki énrészt gyógyító folyamat, segített kapcsolódni önmagamhoz. Nemrég mutattuk be a Művészetek Palotájában az új, Titokzatos Balaton című előadásunkat, ami a Balaton körül megszületett mitológiai és legendaanyag zenei feldolgozása, és mindenféle balatoni élményeink összegzése. Emellett volt saját jazz-zenekarom is, és nagyon sok produkciónak voltam vendégművésze, sok külföldi előadóval is zenéltem.
Erős személyiség vagyok, az eddigi élethelyzeteimben nehezen éltem meg vagy nem élhettem meg a női lágyságot, puhaságot, ám ezekben a dalokban elengedhetem magam. NinSharként ezt képviselem. Nekem az a fontos, hogy a dalaim és a színpadi jelenlétem által inspirációként szolgálhassak a lány- és nőtársaimnak. Itt vagyok én, egy különös nő, aki megküzdött az élete nehézségeivel, és úgy erős, hogy közben épp ugyanannyira érzékeny is. Felvállalom magam, és bízom benne, hogy másokat is önmaguk teljes felvállalására bátoríthatok.
