NKA-turné Százhalombattán

?Tavaly ünnepelte a 20. születésnapját az NKA, ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy kimozdulunk az irodából, és országszerte, valamint a határon túl előadás-sorozatot tartunk. A pozitív visszajelzések miatt idén folytatjuk a tavaly megkezdett programot, hiszen fontosnak érezzük, hogy közelebb hozzuk a hivatalt a pályázókhoz? ? mondta el Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Alap főigazgatója Százhalombattán, a turné harmadik állomásán a Barátság Kulturális Központban. A főigazgató emlékeztetett rá, hogy az elmúlt 20 év alatt 121 milliárd forinttal támogatták a kultúrát, 119.831 darab támogatott pályázatot és 9663 regisztrált pályázót rögzítettek a rendszerben.

 

A főigazgató elmondta: minden évben aktualizálni kell a jogszabályokat az államháztartási törvény miatt. Idén a legmarkánsabb változás az, hogy csak az átlátható szervezetek kaphatnak támogatást. Az átláthatóság ebben az értelemben azt jelenti, hogy bizonyítottan adatokat kell kezelnie a szervezetnek. Ehhez átláthatósági nyilatkozatot kell kitölteni, amelyhez a pályázók segédletet találnak az NKA honlapján. Ezt nem szervezetenként, hanem pályázatonként kell beadni. Fontos, hogy ez a változás magányszemélyekre nem vonatkozik!

Krucsainé Herter Anikó tovább folytatva elmondta, hogy névlegesen megváltozott az elő-és utófinanszírozás rendszer: jelenleg utófinanszírozási rendszer van. Az előfinanszírozás megszűnt, helyette azonban támogatási előleg szerepel, és továbbra is van mód ennek igénylésére.

 

Vízkeleti Andrea az aktuális pályázati felhívásokat ismertette. Elmondta, hogy nyílt pályázatokat a kultúra minden területén kiírnak, a nagy tavaszi pályázatok már szinte minden területen megtalálhatóak. Kivétel ez alól a zenei kollégiumok és az ideiglenes, a turisztikai fesztiválokra vonatkozó pályázatok, amelyek hamarosan elérhetőek lesznek az oldalon.

 

Barna Márton az online pályáztatási rendszer működését mutatta be az egybegyűlteknek. A pályázati adatlap kitöltésére vonatkozó módosításokat pontról pontra ismertette. Emlékeztetett rá: 2012. augusztus óta indult el az online regisztrációs rendszer, és a növekedés nem állt meg: folyamatosan növekszik azóta is.

 

Laknerné Brückler Andrea zárta előadásával a programot, aki a Közművelődés és Népművészet Kollégiumát képviselte. A kollégium célkitűzései között a területi, szervezeti különbségek figyelembevétele, a szakterületek közötti összhang kialakítása és ismert, értékes közművelődési és népművészeti programok támogatása is szerepel. A kollégium 2013-ban 470.671.900 forintot ítélt meg a pályázóknak.