A nő százszor avagy a vogeli erotika

A XX. századi, főként fővárosi színházi képi világot sok-sok évtizeden át határozták meg Vogel Eric színpadképei, díszletei, kosztümjei. Aki valami áhítatos és fennkölt, bús-borongós drámai hangulatra gondolna, téved, és annak mindenképpen ajánlok egy kis kirándulást Budára, a Színészmúzeumba, ahová egyébként is érdemes ellátogatni persze.

"Gyönyörködtető látvány, akár egy klasszikus aktszobor vagy aktfestmény". Ezt Vogel maga nyilatkozta a színpadi meztelenségről, amely szinte mellbe vág, amikor belépünk a Bajor-villa szobáiba. Felszabadultság, vidámság, frivolság, kendőzetlenség, játékosság, dévajság, pajzánság, harsányság, cukkolás - ez mind jelen van a képeken, vázlatokon, díszletterveken, függönyökön. Tengeri kalózok című sorozatával igazán erős a felütés, a fülledt, túlfűtött hangulat elképzelését Önökre bízom, útmutatóul legyen elég ennyi: képzeljék el Boccaccio Dekameronját egy hajón... És valóban, a vérbő képekhez volt előzmény elég az ókori, majd a középkori művészetekben is, a mainál jóval inkább kordában tartott, erényövvel lelakatolt morál annál erőteljesebben kereste a mellékutakat, minél erősebb volt az ájtatos-szűzies látszat-fegyelem. Akkoriban nagyobbat is ütött egy-egy, a Vogeléhez hasonlóan pikáns jelenet a vásznakon, de a kandi kíváncsiság azért még ma sem lankadt. És bár a televíziókban már délután flangálnak a meztelen nők, egy Csárdáskirálynő függönytervén mégis meglepő a kihívó pózok kavalkádja.

A grafikákon keveredik a Walt Disney-i rajzfilm- és színvilág a mesék naivitásával és a kínai, japán erotikus metszetek merészségével. Érdekes elegy, meg kell hagyni. Mire végképp elképednék, túl komolyan venném a tobzódást, műfaji kifogásokat sorolnék, és elfelejteném, hogy nem képtárban, hanem színészmúzeumban vagyok, szerencsére tetten érem a humort. Nagy megkönnyebbülés. "Vajon mit szólt ehhez majd a Trubad úr? című képének elképzeléséhez is a boccaccói  történetekre kell gondolni, azok vaskos humorával, hogy egy újabb falon mindez átadja helyét a leszboszi szerelem valóban légies, egyszerű, pár vonalas ábrázolásának.  Közben bábuk szegélyezik az utat, szebbnél szebb kosztümök, táskácskák, kalapok a primadonnák öltözékei: színpadon járunk, nem kiállító teremben. Színházban, annak minden kellékével:  fotókkal, plakáttal, vidámsággal, tánccal, énekkel

és főként játékkal. Egy jó kezű művész pikáns játékaival. Ilyen a színház. Ilyen egy színházban ragadt művész egyik oldala, amelyet ritkán látni, és talán meglepő tudomásul venni. A színház játék, miért ne játszana benne tehetségével, fantáziájával, az erotikával, a női testtel az, aki ezt a világot általában felöltözteti? Meglepő, hogy ezúttal levetkőzteti? Meglepő, hogy a testet is látta, nemcsak a kosztümöt? Talán nem az, de ki gondolt eddig erre?