A Kókai Zsófia kurátor által gondozott Bloody Mary kiállítás és Popovics Viktória közreműködésével létrejött Ritual Trail to Self tárlatokon pillantottunk be a kortárs képzőművészet két műhelyébe.
A Bloody Mary kiállítás a Damjanich utcai MAMÜ Galériában nyílt meg ápilis 12-én. Az Agg Lili, Teplán Nóra, Zuzana Zurbolova, Üveges Mónika és Cservenka Edit alkotásait bemutató tárlat az identitás kérdéskörének különleges világba kalauzol. Az alkotások feszültségről, egyéni útkeresésekről árulkodnak.
A tárlat hívószavai az agresszió, identitás, befelé figyelés, hiszen a jelenünkre jellemző kép-korszak erőteljesen befolyásolja gondolkodásunkat, figyelmünk milyenségét. A tárlaton a képek mellett egy kövekből készült installációt láthatunk, melyről az életünk során magunkkal hurcolt, a döntéshelyzeteinket, kapcsolatainkat nehezítő terhekre asszociálhatunk. A köveket kötél köti össze, utalva ezzel súlyaink egymásra rakódására vagy állandóságára.
A kiállításra nyitott szívvel és lélekkel érdemes érkezni, mert a képek nagyon igénylik az egyéni asszociációs munkát. A festményeken látható, több réteggel lefedett alakok jelentését mindenkinek magának kell megfejtenie.
Látogatásunk második helyszíne a Rottenbiller utcában található FKSE Stúdió Galéria, ahol egy egészen más jellegű tárlat látható, Jagicza Patrícia és Kaliczka Patrícia közös kiállítása. A két alkotót azonos keresztnevükön kívül sok egyéb is összeköti, ezek nagy részére a közös munka során derült fény.
Mindketten festő szakon végeztek a Képzőművészeti Egyetemen, és egy közös veszteség is összekovácsolta őket: mindketten elveszítették édesapjukat. Tárlatuk fő témája az önarckép, és ezáltal az önismeret. Az önarckép festése önreflexív folyamat, a portré a lélek mélységeinek kifejezésére alkalmas. Közös kettős portréikon szinte fényképszerűen látjuk őket.
Jagicza Patrícia realista stílusban, a fényképekre jellemző hűséggel fest, míg Kaliczka Patrícia jellemző témája az akt, amely csak a testet mutatja, fej nélkül.
Régebben fotókat használt a munkához, ma azonban tükörből festi önmagát. Az alkotás folyamatát elmondása szerint a folyamatos ön-megkérdőjelezés, visszakérdezés jellemzi.
Körülbelül tíz éve foglalkozik önarckép-ábrázolással, de sok képén az arc valójában nem látszik. A maszkokkal, jelmezekkel vagy más tárgyakkal eltakart önarcképein keresztül térképezi fel a saját női identitása mibenlétét. Alkotásai eleinte rajzolással, később egyre inkább fotók felhasználásával készültek. A közös önportrék festése során igyekezett kettejük jó tulajdonságait kiemelni.
A két alkotó különböző festési stílusa jól kiegészíti egymást. A rejtőzködéstől a feltárulásig vezetnek kiállított alkotásaik, lehetőséget adva a szemlélő számára is az önreflexióra.
