Úttörő spanyol filmrendezőnők alkotásaiból indult online vetítéssorozat március 9-én Női tér címmel az idén 30 éves Cervantes Intézet szervezésében.

A Cervantes Intézet Női tér elnevezésű filmciklusa ebben az évben azokra a nőkre összpontosít, akik az ötvenes-hatvanas években debütáltak filmrendezőként. A március 26-ig tartó vetítéssorozat Segundo López, városi kalandor című komédia vetítésével kezdődik. Anna Mariscal színésznő 1952-ben kezdte meg rendezői pályafutását. Első filmje egy vidéki, idősödő, analfabéta férfi történetét meséli el, aki édesanyja halála után úgy dönt, hogy eladja a szerény családi vállalkozást és elmegy, hogy szerencsét próbáljon Madridban.

Március 12-én A Macska című tragédiát láthatják a nézők. A film képi világa az andalúz vidék és a tanyasi élet esztétikájából táplálkozik, az adott kor spanyol filmművészetéhez képest szokatlan karakterfejlődést ábrázol. A színésznőként, rendezőként és producerként Spanyolországban, a forradalmi Kubában és Olaszországban is alkotó Margarita Alexandre a filmet Rafael Torrecillával közösen rendezte.

Március 16-án A cuencai bűntény című, az 1910-es években történt valós eseten alapuló film szerepel a programban. Az alkotás 1979-es premierje botrányt kavart a demokrácia első éveiben járó Spanyolországban. A felderítetlen bűncselekmény szörnyű története, a bűnösök kereséséről szóló alkotás miatt a rendezőnőnek, Pilar Mirónak a bíróság előtt kellett védekeznie. A hatóságok úgy vélték, a film a „bírósági testület és a rendőrség elleni bűncselekmény”.

Az Öt óra Marióval című előadás a nyolcvanas években került színpadra, Lola Herrera főszereplésével. Ennek a darabnak a feldolgozása lehetőséget adott Josefina Molina rendezőnek arra, hogy olyan filmmel kísérletezzen, amely a polgárháború utáni korszak nemzedékének érzelmeire reflektál. A március 19-én vetített, Az éjszakai előadás című film a színésznő és az általa alakított karakter közötti párhuzamokat és különbségeket láttatja a volt férjével, Daniel Dicenta rendezővel történő találkozások során, akivel hosszú, katartikus beszélgetést folytat, felfedve mindkettőjük sérüléseit és traumáit.

Március 23-án és 26-án a Bartolomé testvérek, Cecilia és José rendezésében egy kétrészes dokumentumfilmet láthatnak a nézők. Az És ami azután történt... forgatása Franco halála után három évvel kezdődött és egy hónappal az 1981. február 23-i puccskísérlet előtt fejeződött be. A dokumentumfilmek a spanyol társadalmi és politikai válság kulcselemeit mutatják be. A filmben megjelennek a Franco halála után bekövetkezett változások, és az, ahogy erre a spanyolok reagáltak.

A filmek a Cervantes Intézet Vimeo-csatornáján ingyenesen lesznek elérhetők 48 órán keresztül.

Kiemelt kép: Funzine