A nomadizmusról alkotott tévképzeteket oszlat az Emlékpont
Az Emlékpont történelmi előadássorozatán, a SZE-EM-ban újabb sztereotípiák dőlnek meg, ezúttal a nomádizmussal kapcsolatban. Kovács Szilvia elmondta, hogy a nomadizmust övező ókori toposzok még a témakörben kevésbé járatos kutatók körében is élnek. Ilyen többek között, hogy a nomád népeknek nincsenek állandó lakhelyeik, városaik, folyamatos fosztogató hadjáratok során szerzett zsákmányokból tartják fenn magukat, mert nem ismerik a földművelést, illetve különösen jellemző rájuk a vadság, kulturálatlanság, ravaszság, kegyetlenség. A barbároknak bélyegzett népcsoportokról pozitívumként csupán az állattenyésztésben tapasztalt szakértelmüket és a harcokban megmutatott bátorságukat emelik ki a nomádokkal szomszédos ?kulturbirodalmak? krónikásai.
Kovács Szilvia előadásában kitér arra is, hogy milyen körülmények között alakult ki ez az életmód, melyek a gazdasági élet meghatározó elemei, milyenek voltak a lakóhelyek alapvető típusai. Végül az előadás hallgatói megismerhetnek néhányat a különböző nomád népek ?városai? közül, sőt egy interaktív jurta-állításba is bepillantást nyerhetnek azok, akik ellátogatnak a SZE-EM következő, január 4-én, szerdán öt órakor kezdődő előadására az Emlékpontba.