Novák Irén mti.jpg

Novák Irén: a Bartók Ünnep a magyar zenei örökség páratlan eseménye

A magyar zenei örökség páratlan ünnepe vár a közönségre a Magyar Kincsek Bartók Ünnepen – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a rendezvény hivatalos megnyitóján.

Novák Irén kiemelte: ez a különleges, Bartók Béla halálának 80. évfordulója alkalmából megvalósuló esemény nem egyszerűen egy fesztivál megnyitója, hanem egy hiánypótló, nagy volumenű, értékőrző és -felmutató rendezvényé is. Még soha nem fordult elő, hogy Bartók Béla valamennyi versenyműve elhangozzon egyetlen fesztiválon, mindössze három nap alatt.

A helyettes államtitkár azt is fontosnak tartja, hogy hat Kossuth-díjas, valamint számos Széchenyi-, Liszt-, Prima Primissima és Junior Prima díjas művész tolmácsolásában szólalnak meg Bartók remekművei. Köszönetet mondott azért, hogy a fesztiválon fellépési lehetőséget kapnak az ifjú tehetségek is, köztük az idei Bartók Világversenyen nemrég második helyezést elért zongorista, Rozsonits Ildikó. Méltónak tartja, hogy a fesztivált élőben közvetíti a The Violin Channel, a Mezzo TV, a Medici TV pedig a két esti zeneakadémiai koncertet tűzi műsorára, mert ezáltal határok nélkül valamennyi magyar részesülhet a koncertek által nyújtott élményben, és megismerheti azt a szellemi örökséget, amelyet Bartók művei képviselnek.

 Novák Irén köszönetét fejezte ki a fesztivál művészeti vezetőjének, Keller Andrásnak, a Concerto Budapest zenekarnak, valamint valamennyi fellépő előadóművésznek és a szervezőknek munkájukért, a Budapest Music Centernek és a Zeneakadémiának pedig azért, mert otthont adnak a Magyar Kincsek Bartók Ünnep programjainak.

A program

A szeptember 26-28. között megvalósuló programsorozat - amely egyben a Concerto Budapest idei évadának nyitófesztiválja is –  Bartók Béla halálának 80. évfordulója előtt tiszteleg, a zeneszerző életművének szinte teljes keresztmetszetét bemutatva. A Bartók Ünnep péntek délután a Budapest Music Centerben megvalósult TehetségKert koncerttel vette kezdetét. Az eseményen a MOL - Új Európa Alapítvány által támogatott fiatal zongoraművészek - Rozsonits Ildikó, Csibi Orsolya, Balogh Ádám és Balogh Máté - mutatkoztak be, Bartók válogatott műveit előadva.

Az esti ünnepi nyitókoncerten Bartók emblematikus kamaraművei, a 2. hegedű-zongora szonáta, a Kontrasztok és az elementáris erejű 5. vonósnégyes szólalt meg Berecz Mihály, Keller András, Klenyán Csaba és a Keller Quartet előadásában.

Szombaton és vasárnap a fesztivál a Zeneakadémián folytatódik, ahol négy koncerten felcsendül Bartók összes versenyműve. Színpadra lép mások mellett Balázs János, Baráti Kristóf, Berecz Mihály, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Ránki Fülöp és Szűcs Máté. A vokális repertoár részeként elhangzik például a ritkán hallható Falun című kórusmű az Angelica Leánykar előadásában, valamint A kékszakállú herceg vára, amelyben Sebestyén Miklós és Horti Lilla alakítják a főszerepeket. A fesztivál házigazdája Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 19.

Kreatív utcazeni fesztivállal folytatódott a pécsi Zeneszüret, merész műfaji kísérletek az Újbuda Jazz Fesztiválon, látványos gulyahajtással ünnepeltek Tiszaugon, Kroó György és Kurtág György előtt tiszteleg a Magyar Kincsek Ünnepe – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – szeptember 12.

Felavatták a Halhatatlanok Társulata nyolc új tagjának lábnyomát Budapesten, Londonba utazott az Essentia Artis, 20. századi remekművek a Concerto Budapest évadnyitó koncertjén, Baráth Emőkével tér vissza a Figaro lakodalma az Operaházba, a Wonderland nyitja az évadot a Magyar Színházban, Kondor–Szécsi–Nagy versmondó versenyt hirdetnek.

Hírmozaik – szeptember 4.

Beethovenre fókuszál és R. Strauss műveivel indul a Concerto Budapest következő évada, több száz alkotó mutatkozik be a legnagyobb magyar iparművészeti fesztiválon, idén is megrendezik az egészségpikniket az orvostanhallgatók a Múzeumkertben – hírösszefoglalónk.

Július 31-én történt

„Az elégedettség számomra pejoratív tartalmat hordoz. Az ember élete folytonos gondolkodás, amelynek intenzitása változó. Minél nagyobb eredményeket ér el valaki, annál jobban kell vigyáznia, odafigyelnie. Az elégedettségnek rendkívül sok buktatója és útvesztője van, ráadásul hamis önképet ad” – fogalmazta a 2015. július 31-én elhunyt Kossuth-díjas színművész, Sinkó László, akit többek között a Nemzeti Színház, az Új Színház és a Katona József Színház előadásaiban, illetve a Férfiakt, Az új földesúr és az Elveszett illúziók című filmekben láthattunk.