Nóvé Soma: Iszonyatosan nehéz játék számomra a magyar nyelvű dalszövegírás
Nóvé Somát a 2012 végén alakult nagy sikerű Middlemist Redben ismerhette meg a közönség, és bár a zenekar két évvel ezelőtt bizonytalan ideig tartó szünetre ment, Soma finoman szólva nem tétlenkedik: a magyar népzenéből táplálkozó, ám attól zeneileg elvonatkoztató MORDÁI, az elektronikus hangvételű Samurai Drive, valamint a The Doors dalait alapul vevő, de azokat szabadon feldolgozó When The Music’s Over nevű zenekarokban játszik és énekel, emellett aktívan alkot és ad elő ifj. Csoóri Sándorral közös duójában és szólóprojektjében is. Kreatív önkifejezésről, flow-ról és aktualitásokról beszélgettünk a zenész-énekessel, akinek nem csupán a hangja, de gondolati és érzelmi világa is mély és különleges.
Hogyan tudsz szívvel-lélekkel, de szétforgácsolódás nélkül alkotni ennyi zenekarban?
A termékeny kreativitás nem okoz gondot. A zenekarok működtetéséhez szükséges logisztika adja fel a leckét, hiszen sokkal több energiát igényel, mint az alkotás. Például a MORDÁI-ban hatan vagyunk – az is előfordul, hogy nyolcan –, mindannyian több zenekarban játszunk, így sok kommunikáció kell egy próba leszervezéséhez, egy-két hónappal korábban le kell fixálnunk a dátumokat.
Miként kerülitek el, hogy a naptárotok túlterheltsége az alkotás rovására menjen?
Sokat segít ebben, hogy a MORDÁI esetében én írom meg a demóanyagaink nagy részét, ezáltal létrehozok egy redukáltan meghangszerelt konkrét víziót, amit közös erővel megfejtünk, kidíszítünk a próbáink során. Együtt nem tudnánk a nulláról építkezve létrehozni a dalokat, hiszen nem tudunk annyi próbát tartani, amennyire szükség lenne az ilyen jellegű közös munkához.
A Samurai Drive esetében a zenésztársammal, Riederauer Dániellel mindketten szoktunk dalszerzést kezdeményezni, az ifj. Csoóri Sándorral közös duóban pedig nagyon organikusan történik az alkotás. Ő régóta benne van a népzenei közegben, az enyémnél nagyobb tudással bír ezen a fronton. Sokszor előfordul, hogy a dalok gyakorlását célzó próbákon eszünkbe jut egy ötlet, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy épp új számot írunk. Ez más zenekaraimban is előfordul, csak sokkal ritkábban. Sándorral ketten vagyunk két hangszerrel, így sokkal gyorsabban tudnak képesek formát ölteni a minket érő impulzusok és inspirációk.
Mi táplálja a kreativitásod?
A külső impulzusok. Rengeteg zenét hallgatok, amiket nyitottan és figyelemmel fogadok, így sok intenzív hatás ér.
Gyakran előfordul, hogy egy dal hallgatása közben „belehallok” valami pluszt, vagy bevillan, hogy én mit csinálnék benne másképp. Olyan is van, hogy meghallgatok egy ötvenes évekbeli rockabilly zenét, és eszembe jut, hogy milyen jó lenne áttenni a benne hallható gitárt egy elektronikus zenei környezetbe.
Sok dalszerző nem akarja, hogy a munkái magukon viseljék más alkotók hatását – hát én ezzel ellentétesen működöm. A dalaimban összekötöm a zenei könyvtáram távoli pontjait, koncentrálódik bennük a szerteágazó zenei ízlésem. Sokféle zenét hallgatok, és érdekes játéknak élem meg, hogy az ezekből eredő hatásokat minél újszerűbb vagy akár sosem hallott módon kombináljam – erre jó példa az, ahogy a MORDÁI kombinál népdalokat más műfajokkal. Új színt visz a hazai zenei kultúrába.
Szüntelenül alkotsz. Mi hajt?
Szeretek zenélni, és szeretek létrehozni olyan zenei világokat, amilyeneket én magam szívesen hallgatnék – úgy érzem, ehhez értek a legjobban, úgyhogy ezt csinálom.
Amikor pedig kész van egy dal, büszkeséget érzek, és azt, hogy ennyivel többé váltam az identitásom és a karrierem szempontjából, így alig várom, hogy megmutassam a világnak. Nem teszek a fiókba terveket – ha jön egy ötlet, megvalósítom.
Hozzáteszem: szeretem flow-állapotba hozni magam. Élvezem, amikor egyetlen dologra koncentrálhatok a mai korban, aminek épp az az egyik tragédiája, hogy túl sok impulzus éri az embert – nem csoda, hogy ennyien figyelemzavarosak. Én is az vagyok, épp ezért üdítő élmény, amikor magával ragad a flow, és egyetlen dologra figyelek. Zenélés közben nem az az elsődleges célom, hogy minél jobban kiadjam magamból az érzéseimet – persze ez is fontos –, hanem az, hogy megéljem a flow-ból fakadó oldott játékot. Az alkotás örömét.
Mit teszel annak érdekében, hogy minél könnyebben kerülj flow-állapotba?
Igyekszem redukálni a képernyőnézéssel töltött időt. Megfigyeltem, hogy rosszabb kedvem lesz, miután ránézek a telefonomra. Azt érzem, hogy a képernyő nézése során egy szűrt valóságba csöppenek – olyan térbe, ahol a nyers valóság helyett egy kreált képpel találkozom, ami eltávolít a jelentől. Az interneten keresztül túl sok és túl sokféle információval találkozom, amik kizökkentenek az élet természetes ritmusából. Épp ezért igyekszem minél többször élőben beszélgetni a barátaimmal, és minél több időt tölteni a természetben, ami felszabadít, örömmel tölt el, és megnyugtat. Aktivizálom magam az offline térben. Nem démonizálom a social mediát, mert sok jó oldala van, de fontosnak érzem, hogy én fogjam a gyeplőt, és ne ragadjon el a függőség.
Autodidakta módon tanultál meg énekelni. Hogyan történt?
Eleinte csak próbáltam utánozni azokat az énekeseket, akiknek tetszett az énekstílusa. Idővel egyre inkább kiismertem, hogyan működik a hangom, tavaly pedig beiratkoztam énektanárhoz, Kiss Flórához.
Hogyhogy csak tavaly? Miért vártál ennyi ideig?
Sokáig azt gondoltam, hogy a tanárhoz járás kontraproduktív lenne, mert elvesztené a hangom azt a nyers, autodidakta jelleget. Büszke voltam arra, hogy autodidakta módon tanultam meg énekelni.
Arra most is büszke lehetsz…
Igen, de ez fals büszkeség. Arra büszke vagyok, hogy megtanultam énekelni – szeretem a hangom, úgy érzem, jól és karakteresen éneklek –, de a tanulás mikéntjének nem kéne szempontnak lennie. Mindegy, hogy énektanárral vagy egyedül értem el ezt. Korábban egokérdést csináltam abból, hogy egyedül értem el azt, amit elértem, de most már ki tudom jelenteni, hogy ez hülyeség volt.
Éppúgy, ahogy például az impresszionisták a festészetben: pontosan tudták, hogyan kell realistán ábrázolni az adott látványt, és ennek a tudásnak a birtokában voltak képesek profin és érzékletesen absztrahálni.
Magyar nyelven eddig csak népdalokat énekeltél. Tervezel esetleg magyar nyelvű szöveget írni?
A szólóprojektemen belül elkezdtem magyar nyelvű szöveget írni, ez kifejezetten új dolog az életemben. Nagyjából egy éve foglalkozom ezzel, és mostanában jutottam el arra a pontra, hogy azt érzem, megtaláltam az önazonos magyar nyelvű megszólalási formát. Iszonyatosan nehéz játék számomra a magyar nyelvű dalszövegírás. Nehéz úgy egyszerűen fogalmazni, hogy ne tűnjön elcsépeltnek vagy bugyutának a mondanivaló, és nehéz úgy absztrakt képeket alkotni, hogy ne váljon alteressé a szöveg. Igyekszem ezek között egyensúlyozni, és nem túlbonyolított, mégis lírai elemeket és absztrakciókat egyaránt tartalmazó sorokat létrehozni.
Korábban miért csak angol nyelven írtál dalszöveget?
Amikor a Middlemist Reddel bő tíz évvel ezelőtt elkezdtünk zenélni, egyértelmű volt, hogy angol nyelvű dalokat alkossunk, hiszen a műfaj, amin belül megnyilvánultunk, az angolszász zenei kultúrából nőtt ki. Ráadásul én három éven át Angliában éltem gyerekkoromban, így nem éreztem görcsösséget az angol nyelven történő gondolkodásban és megnyilvánulásban.
Könnyű megnyílni a magyar nyelvű dalszövegeidben?
Azért nem okoz nehézséget, mert nem konkrét, egyértelmű elbeszélések vannak bennük. Élethelyzeteket és érzéseket fogalmazok meg, és ha a saját életemből merítem is egy-egy dal témáját, azt pont annyira absztrakt módon fogalmazom meg, hogy ne érezzem közvetlen kitárulkozásnak.
A Middlemist Reddel volt már szó összeállásról, mióta bizonytalan időre szünetet rendeltetek el?
Jelenleg mindannyian el vagyunk foglalva a saját projektjeinkkel, és úgy fest, még nincs itt az ideje, hogy együtt összerakjunk valamit. Hiányzik az együtt zenélés a srácokkal, szívem szerint folytatnám – ha lennének új dalaink, hiszen azok apropót jelentenének ahhoz, hogy új fejezetet kezdjünk. Tartottunk már egy-két közös próbát, de sajnos nem voltak előremutatók. Remélem, idővel készülni fognak új dalok, mert nagyon szeretném folytatni a zenekart. Épp tegnap álmodtam azt, hogy elkezdtünk újra koncertezni – és nem ez volt az első, ezzel kapcsolatos álmom.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu