Nulladik nap és elektronikus zene a FEZEN-en

Egyéb


nickwarren.jpg
Nick Warren
 
(MTI) A keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár kulturális és zenei életének szerves részét képezi a FEZEN, amely tavaly több mint húszezer vendéget fogadott. ? Éppen ezért az önkormányzat idén is jelentős összeggel, húszmillió forinttal segíti a fesztivál megszervezését. Cserébe a kiemelt látogatószám fenntartását és a zenei spektrum szélesítését kértük ? közölte.
    
Kovács Antal főszervező elmondta, hogy ezentúl három helyett négynapos lesz a fesztivál. A nulladik napon fellép Al Di Meola, valamint a magyar jazzélet néhány jeles képviselője is. ? Újdonság még, hogy megjelenik a könnyűzenei kínálatban az elektronikus zene. Kísérleti jelleggel a szombati napon a műfaj több kiválósága lesz jelen, így az angol Chicane vagy a szintén brit Nick Warren" ? tette hozzá.
    
A tavalyi három helyett idén két szabadtéri színpad lesz a MÁV Előre pályán, a harmadik sátorba költözik és jóval nagyobb alapterületű lesz. Emellett a FEZEN Klubban is folyamatos programok várják a közönséget.
    
A főszervező kiemelte, hogy az idei rendezvényen "a trash metal viszi a prímet". Az amerikai Machine Head és Testament mellett a német Kreator, a brazil Sepultura és a műfaj hazai élcsapatai is színpadra lépnek augusztus 1. és 4. között.
    
? Eddig háromezer bérletet értékesítettünk a tavalyi 2600-zal szemben, vagyis látogatórekordot várunk. Tavaly az amerikai Dream Theater koncertjén több mint 12 ezren voltak, idén szeretnénk a Machine Head és a Testament által fémjelzett csütörtöki napon ezt is túlszárnyalni ? hangsúlyozta Kovács Antal.