Nyár a Lánchídon - a performanszok hétvégéje

Egyéb

(MTI) - Szombaton a budai hídfőnél este hat órakor Dvorák Gábor Színházának asszociatív pantomim-előadása mutatja be kacagtatóan az emberi butaságot, míg a belépést kizárólag gyerekeknek engedélyező Tintaló Cirkusz aprócska porondján fából faragott elefánt, bohóc, légtornász és egyensúlyozó művész ejti ámulatba a nagyérdeműt. Fél nyolctól a Sz'Keccskék társulata várja a közönséget rövid jeleneteket, szituációkat és szkeccseket kerek történetté összefűző, improvizatív produkciójával. Az estét a budai oldalon francia sanzonok zárják a Zene-bona koncertjén.
 

A pesti hídfőnél már 11 órakor megkezdődnek a programok az Agostones zenekar fellépésével. Délután négytől a BÁBaKALÁCS Bábszínház előadása következik, majd Gavin Hay, a Leopárdember igyekszik elbűvölni a közönséget hajmeresztő utcai produkciójával, fél hatkor és fél kilenckor. Az este folyamán még a Madzag Gólyalábasok, Bácsi Gyurka és barátai moldvai zenekara, a Vocal Idiots rock and roll paródiaszínház, valamint Méhes Csaba műsora várja a főváros legrégebbi hídjára látogatókat.

 
A budai Clark Ádám tér vasárnapi műsorát a Sz'Keccskék fellépése nyitja délután fél hatkor, majd Dvorák Gábor interpretálja szórakoztató módon Murphy törvényeit. Fél kilenckor a Momentán Társulat mutatja be interaktív, improvizációs színházi műsorát.
 
A Roosevelt téren 11 órától a világ legkisebb cirkusza, a Jambóza Bábcirkusz várja a gyerekeket, majd délután a műfaj előtt tisztelegve Méhes Csaba és a Brass in the Five fúvószenekar varázsolják elő muzsikájukkal a cirkuszvilág felejthetetlen figuráit. Vasárnap is kétszer lép fel a Leopárdember, és visszatérnek a Madzag Gólyalábasok is, ezúttal a Fresco Ballo zászlódobáló és zászlóforgató csoport kíséretében. Fél nyolckor mutatja be kacagtató Neoposztmodern táncfantáziáját Hargitay Ákos, majd az estét a Méhek zárják furcsa hangszereken előadott humoros és ironikus dalaikkal.