Nyaraljon a Lánchídon!

Egyéb

A Bárka Színház előadásaival, könnyűzenei- és dzsesszkoncertekkel, valamint hagyományőrző magyar és külföldi táncegyüttesek felvonulásával indul a jövő hét végén a Nyár a Lánchídon programsorozat. A nyolc hétvégén át a híd két oldalán, a Clark Ádám téren és a Roosevelt téren párhuzamosan futó kulturális programokat Demszky Gábor főpolgármester és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes ismertették keddi sajtótájékoztatójukon.
A főpolgármester szavaiból kiderült: a rendezvény fokozott türelmet kíván az autósoktól, a lánchídi kulturális programok ugyanakkor egyre jelentősebb turisztikai vonzerőt jelentenek. A nyitó hétvégén, a június 23-i Hídünnepen koradélutántól a Bárka Színház művészei és stúdiósai várják az érdeklődőket a híd budai oldalán: a Makám együttes koncertje és Kemény Henrik bábszínházi előadása után a Bárka-stúdiósok (a Keleti István Művészeti Iskola növendékei) Spolarics Andrea rendezésében a Mágnás Miska című operettet adják elő, de hallhatunk majd részleteket a Koldusoperából és a Helge életéből is. Az alagút előtt este kilenctől a Borago együttes koncertjével folytatódik a program, míg a pesti oldalon a XII. Duna Karneválra érkezett mexikói és görög, lengyel, olasz és török néptánc-együttesek, valamint hagyományőrző és nemzetiségi magyar táncegyüttesek délutáni bemutatói után - szintén este kilenctől - a New York-i Brooklyn Funk Essentials együttes lép fel.
A következő, utolsó júniusi hétvégén - a Budapesti Búcsún - újra a színházaké lesz a Lánchíd: a többi közt a József Attila Színház, az Örkény Színház és az Operettszínház előadásai várják az érdeklődőket a Roosevelt téren, a budai oldalon pedig a színpadi előadások mellett koncerteket (Trottel Stereodream Experience, Esprimétrique) is hallgathat a közönség. Ezen a hétvégén, június 30-án lép fel az Ötvenhatosok terén megrendezendő Kapcsolatkoncerten Bryan Adams és Rúzsa Magdolna is.
A Nyár a Lánchídon programsorozat további, júliusi és augusztusi hétvégéi a hagyományőrzés és a zene jegyében telnek: július 7-én és 8-án a hazai népzenei és táncos élet, valamint a világzenei irányzatok fellépőit várják a színpadokra, míg 14-én és 15-én fiatal zenészek dzsessz- és komolyzenei koncertjeit hallgathatjuk a híd két oldalán. Július 21-én és 22-én világzenei formációk (Zuboly, Palya Bea, Méta Zenekar), az utolsó júliusi hétvégén pedig dzsesszzenekarok (Pribojszki Mátyás Band, Budapest Ragtime Band) lépnek fel a Lánchídnál. Végül az első - Komolyan és könnyedén alcímű - augusztusi hétvégén mások mellett a Zeneakadémia növendékei adnak komolyzenei koncerteket a Duna felett, míg a programsorozat utolsó hétvégéjén, augusztus 11-én és 12-én a 20. század népszerű tánczenei irányzatainak bemutatkozásával zárul a lánchídi nyár. Ahogy a korábbi években is, úgy az idei Nyár a Lánchídon hétvégéin is kézművesek és népi iparművészek árulják majd portékáikat a hídon, a két hídfőnél pedig egy-egy nemzet konyhájára jellemző ételeket és természetesen italokat kóstolhatnak a vendégek.
A keddi sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Lánchíd mintájára a Szabadság hidat is szerették volna bevonni az összesen 82 millió forintos költségvetésű nyári kulturális programsorozatba, ám terveikkel ellentétben az augusztusi Toscana-Firenze ünnepet a híd augusztus 21-re tervezett lezárása miatt szintén az Alagútnál rendezik meg.