Nyári Egyetem a Nemzeti Múzeumban

Egyéb

 (MTI) - A Nyári Egyetem programja négy napot, minden alkalommal három előadást foglal magában. A nyitónapon a buddhista tekercsképekről, a tatárjárás magyar legendáriumáról, továbbá a sámánizmus és a buddhizmus mongol vonatkozásairól hallhatnak előadást az érdeklődők.
       Július 11-én a Dzsingisz kán-kultusz történeti előzményeiről és jelenlegi formájáról, a mongolok titkos történetéről, valamint a mongol mesékről és mondákról lesz szó. Augusztus 1-jén két előadásban is a buddhizmus és Mongólia kapcsolatát járják körül, majd diaképes útibeszámoló következik.  A Nyári Egyetem zárónapján, augusztus 2-án angol nyelvű előadást hallhatnak az érdeklődők a mongol hadjáratokról, ezt követően a nagykáni udvarban élt nagyasszonyokról és a mongol íjakról szólnak a téma szakértői.
  A Magyar Nemzeti Múzeum emellett gyermekprogramokkal és egyéb előadásokkal várja nyáron a látogatókat. Az én Mongóliám címmel júliusban és augusztusban  előadássorozatot rendez, amelyen Paller Attila vadász, Czeizel Endre orvos-genetikus, Kis Ferenc, a Természetvédelmi Világalap (WWF - World Wide Fund for Nature) képviselője és Birtalan Ágnes mongolista tart beszámolót.
  Az Egy nap a mongolok között című esemény, amelyet 7-14 évesek számára hirdettek meg, interaktív tárlatvezetést, kincskereső játékot, kézműves foglalkozást, íjászatot egyaránt magában foglal. A "Lógj inkább nálunk!" elnevezésű programra a középiskolásokat várják.