Nyári Zenés Esték Velencén

Egyéb

A Sose halunk meg Koltai Róbert felejthetetlen filmje, ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg július 19-én. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarik-ja, természetesen mindenek előtt Koltai Róbert filmbéli figurája. A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.

A Doctor Herz bemutatóját július 26-án tekinthetik meg az érdeklődők. Jan Herz, az elismert tudós régóta kísérletezik az álmokkal, a valósággal és a gondolatok határainak kiszélesítésével. Doctor Herz Nobel-díjas tudós, híresség mindössze harmincéves, és már mindent elért, amit a szakmájában lehetséges. Mindezek ellenére egy padlásszoba az otthona, és nem adja a tudását a hatalomnak.

A nagy kérdés, hogy hogyan tud ellenállni a mi jó doktorunk a nyomásnak, és meddig? A hadsereg ugyanis szeretné megkaparintani új találmányát, és ezért semmitől sem riad vissza. Először csak kérik, aztán már fenyegetik, végül körbeveszik és megpróbálják megsemmisíteni. Hiszen a tudás is hatalom, jóra és rosszra egyaránt használható. A címszereplőnk neve beszélő név: doktorként az ész embere, ugyanakkor Herzként a szív embere is ? csak jóra akarja használni (és használtatni) legújabb felfedezését.

Azonban nemcsak saját magát kell megvédenie, hanem szeretteit is. Oliver, az öregedő színész felesége, a Mutter után jön föl a doktor birodalmába, Mezzabotta pedig a lányát szeretné hazavinni. A lánya, Beryll azonban nem fogad szót: a végsőkig szerelmével marad.


index3.jpg
Forrás: programturizmus.hu

A Madách Színház 1988-ban mutatta be a legendás musicalt, amely nagy sikert aratott; humora és csodálatos zenéje mellett a nézők nagyra értékelték a mondanivalóját is. A mostani előadás külön érdekessége, hogy a rendező, Laklóth Aladár az ősbemutatón Pancho szerepét alakította. A produkcióban első alkalommal lép színpadra a Magyarock Dalszínház vendégeként a népszerű Ganxsta Zolee.

A kaktusz virága, amely a Bánfalvy Stúdió és a Szabad Tér Színház közös produkciója, augusztus 9-én tűzik műsorra. Julien nőtlen, szoknyapecér fogorvos. Stéphanie mogorva, maximalista asszisztensnő. Igor fiatal, helyét kereső reklámmodell. Antonia céltudatos, magabiztos lány.? E nem mindennapi jellembéli és társadalmi helyzetből fakadó különbözőségek mellett ? ahogy az egy kiváló dramaturgiájú darabban lenni szokott ?, ?egy kezdeti füllentés e négy szereplőt képtelenebbnél képtelenebb helyzetekbe sodorja.? Talán túlzás nélkül állítható, hogy minden adott tehát egy helyzetkomikumokban bővelkedő fergeteges vígjátékhoz, amely a hatvanas években a nagyszerű komédiák egyik ?őshazájából?, Franciaországból indult el világ körüli útjára, meghódította a Broadway-t is, s egy nagy sikerű film ? amelyben olyan nagyságok szerepeltek, mint Walter Matthau, Ingrid Bergman vagy Goldie Hawn ? forgatókönyvének alapjául is szolgált.

Az Edda musicalt augusztus elsején tekinthetik meg a kíváncsi érdeklődők. A 2013 májusában színpadra állított darab az Edda művek 26 slágerét szólaltatja meg egy impozáns forgatókönyv alapján. A ?Kör? alkotói igyekeztek szórakoztató, érdekfeszítő, humorral és életigenléssel teli produkciót létrehozni, amelynek üzenete szerint mindig van lehetőség választani a jó és a rossz között. A produkció szövegkönyvét Oravecz János jegyzi, míg a musical rendezője Pintér Tibor.