Természetesen az írás nem az oltakozással vagy a nem oltakozással kapcsolatos vitáról szól, csupán a szót érintő nézetkülönbségekről.

A nyelvművelés, a nyelvi ismeretterjesztés feladata lehet az is, hogy megvéd egy szót, tehát nem kitalál, nem újít, nem javít.

A vita alapvető „technikai” háttere, hogy létezik a Facebook az internetes kommunikáció – még pontosabban az elmarasztaló véleménynyilvánítás – színtereként. Az nagyon jó, ha egy „nyelvi ügy” tematizálja a közbeszédet, azonban az nem feltétlen üdvös, ha a szakemberek, a nyelvészek szakmai érvelését a nyelvhasználók nem fogadják el a nyelvérzékükre, szubjektív megérzésükre, a szó szokatlanságára hivatkozva.

Adódik a kérdés: elfogadható-e az oltakozik ige vagy sem. Még pontosabban: kifejezheti-e az oltakozik ige azt, hogy valaki saját elhatározásából beoltatja magát vagy sem? Hihetetlen vehemenciával támadták ezt a szót az interneten, sőt megjelentek szélsőséges vélemények is. „Tiltakozom az oltakozni szó használata miatt!”, „Mégis egyenesen hányingerkedem emiatt. Lehet, hogy hányakozni is fogok, ha hallom még. Vágyakozom rá, hogy többet ne hallakozzam.”, „A tüzet a tűzoltók egyre-másra oltakozzák!”, „Nincs ilyen kifejezés. Megerőszakoltad a szót. Be kell oltatni/oltatnod magad, szerintem így a helyes.”, „Aki használja, az nem tud magyarul.”

Nagyon sok esetben az az ellenérv a nyelvhasználók részéről, hogy az oltakozik szokatlan, sőt szabálytalan, helytelen használatú ige.

Az új és szokatlan iránt érzett ellenszenvünk abból a tényből is fakadhat, hogy az általunk ismert és használt változat jobb, helyesebb, mint a számunkra ismeretlen.

Lengyel Klára ezt így fogalmazza meg: „Az élő nyelv új szóhasználatai komoly gondolkodásra késztetik az anyanyelvi beszélőket, különösen azokat, akik felelősséget is éreznek nyelvük kifejezőképessége, harmóniája, törvényszerűségeinek megtartása, valamint a nyelvhasználat pontossága, szépsége iránt. A beszédben észrevehető változások a legtermészetesebb módon váltanak ki érzelmeket (negatívakat is, pozitívakat is). A vírusjárvány idejében létrejövő új szavunk: az oltakozik is heves indulatokat váltott ki…”

És még egy kiegészítés: az ige neologizmusnak, új szónak tekinthető a nyelvhasználók számára. Tételesen a következőképpen jellemezhetjük az új szavakat: az idő szerint neologizmus az, ami viszonylag nemrég jelent meg a nyelvhasználatban. Az egyén szempontjából a számára ismeretlen nyelvi kifejezés lesz a neologizmus. A stiláris hatás szempontjából neologizmus az, ami egyszeri, alkalmi költői, írói, újságírói kifejezés. A szókészlet rétegződése szempontjából a neologizmus általában egy adott nyelvi rétegben jelenik meg, és ez bekerül a köznyelvbe. Látható, hogy ebben az esetben a legutolsó ok miatt tekinthető neologizmusnak az oltakozik.

Veszelszki Ágnes a 2020 elején megjelent Karanténszótárában is kiemeli, hogy „a témakör egészségügyi kapcsolata miatt feltűnő arányban váltak (nagy valószínűség szerint átmenetileg) a köznyelvi szókincs részévé orvostudományi terminusok”. Valamint: „A koronavírus-járvány új vagy (új jelentéssel) feléledő, korábban elvétve használt szavak tömegét hozta magával.”

Az alábbiakban hat írás alapján kívánom összegezni a szó hátterét, szükséges voltát, ezek a következők: Balázs Géza: Oltakozzunk!, Lengyel Klára: Oltakozunk?, Horváth László: Oltakozik, Minya Károly: Oltakozik – Többen megkérdőjelezik, helyes-e a kifejezés, Stöckert Gábor: Semmi baj az oltakozni szóval, mégis sokan oltják, valamint Győrffy András Oltakozás? Az meg mi fán terem? című írása.

Vajon azért kifogásolják az oltakozik szót, mert az összetétel jóval gyakoribb szóalkotási mód napjainkban, mint a szóképzés?

Hogyan lehetséges az, hogy egy szótárnyi új kifejezés (több mint 400 szó, amelyeket a már említett Karanténszótár tartalmaz) nem váltott ki semmiféle ellenérzést, vitát? Vajon mi az oka annak, hogy hiába erősítik meg a nyelvészek arra, hogy bár ritka, de kifogástalan kifejezés az oltakozik, az ellenérzés nem csitul?

Horváth László ekképp összegezi a problémát: „Ha a támadásokról lehántjuk azt a burkot, amely a nyelvészet illetékességi körén kívül esik, akkor ezt láthatjuk: az oltakozik alkalmazását azért kifogásolják az ellenzői, mert – képzője miatt – visszaható igének tartják, tehát szerintük ez az ige azt a látszatot kelti, hogy az alany, vagyis a páciens önmagát oltja be.” (Zárójelben jegyezzük meg, ez előfordulhat a cukorbetegek esetében, azonban soha senki nem alkalmazta a szót ebben a kontextusban.)

Lengyel Klára a következőképpen bővíti a problémakör felvázolását: „Az olt- valóban alkalmas tő ahhoz, hogy visszaható igét alkossunk belőle, hiszen tárgyas ige. Ezen az sem változtat, hogy a cselevés eszközlője, vagyis az a személy, akivel végeztetjük a cselekvést, nem magunk vagyunk. Valójában itt van az a pont, ahol az oltakozik – némely más igéhez hasonlóan – eltér az átlagos visszaható igéktől […]. Ebben a jelentésben egy rejtett műveltetés is jelen van, tudniillik a cselekvés irányítója és végzője/eszközlője nem feltétlenül azonos, tárgya azonban azonos az irányítóval.” Horváth László megfogalmazásában: „Nem az alany a cselekvésnek (az oltásnak) a tényleges végrehajtója, de ő a kezdeményezője: valaki mást (egy orvost) megbíz azzal, hogy hajtsa végre őrajta, az alanyon a cselekvést. Ez a kapcsolat pedig az oltakozikot a műveltető igékkel rokonítja, amilyen például a beoltat.

Az oltakozik tehát átmenetet képez a visszaható és a műveltető igék között.

Szabálytalanság-e, helytelenség-e ez az átmenetiség? A beiratkozik biztosan ugyanúgy átmeneti jellegű, mint az oltakozik, hiszen az alany nem önmagát írja be valahová (iskolába, tanfolyamra, könyvtárba, egyesületbe stb.), hanem arra illetékes személlyel véteti magát nyilvántartásba. Ugyanakkor ez az igeképző ‒ a -kozik, -kezik, -közik ‒ nem csak visszaható igét hozhat létre. Kölcsönös igék képzője is lehet, például: ölelkezik, sakkozik, birkózik, malmozik, kergetőzik, értekezik. Ugyancsak ezekkel a képzőkkel létrehozhatunk cselekvő igét is, például: imádkozik, várakozik, költekezik, fegyverkezik, szánakozik, ítélkezik, vétkezik. És még egy igetípus létrejöhet így, az úgynevezett mediális, azaz középige, ez a cselekvő és szenvedő igék között helyezkedik el, történést vagy állapotot fejez ki: szégyenkezik, következik, ütközik, váltakozik.

Ha a -kozik, -kezik, -közik képző kifejezhet cselekvést, történést, kölcsönösséget, miért ne fejezhetne ki visszahatást és műveltetést is egyszerre? Kettő az egyben, bár ritkán és egyedi módon? Lengyel Klára szerint: „A visszaható igék közé soroljuk azokat az igéket is, amelyek jelentéskörében mások végzik a cselekvést a mi parancsunkra, de a cselekvés ránk hat vissza Pl. iratkozom = én – engem írnak – nem én írok; bérmálkozom = én – engem bérmálnak – nem én bérmálok; méretkezem = én – engem mérnek – én is mérek, más is mérhet, eszköz is mér; temetkezem = én – engem temetnek – nem én temetek; nyiratkozom = én – engem nyírnak – nem én nyírok. Vagyis a visszahatás létrejöhet a cselekvés közvetítésével, egy eszközlő segédletével is.”

Győrffy András úgy véli, hogy a nyiratkozik és a méretkezik példa becsapós. „Itt is, mint az oltakoziknál, más nyírja, más méri azt, akivel ez történik. Csakhogy az alapige nem nyír és mér, hanem nyírat és méret, vagyis ezek is visszaható igék: nyiratkozik = nyíratja magát. Történetileg nézve szerintem idetartozik a temetkezik is, hiszen létrejötte (első adata 1508-as) előtt élt a ’temet’ jelentésű tem ige (a tömtől nyilván nem teljesen függetlenül), amelyből a temet műveltető képzővel jöhetett létre. Így a temetkezik – eredete szerint – éppolyan visszaható ige lehet (’tem-eti, vagyis temet-teti magát’), mint a nyiratkozik.” Egyedül a bérmálkozik igét tartja analógnak az oltakozikkal, az alapige nem -at, -et képzős, és még egy példát hoz: a keresztelkedik igét.

A fentiek alapján belátható, hogy nem vélt grammatikai szabálytalanság a szó elutasítottságának az oka, hanem erősen politikai motiváltságú az el nem fogadása. Ezt erősítheti még az oltásellenes attitűd.

Természetesen az oltakozik igének több szinonimája létezik. Szószerkezettel: beoltatja magát, felveszi az oltást; az igéből képzett főnevet, az oltakozást helyettesíthetjük idegen szóval (ha valaki ezzel kíván élni): vakcináció, immunizáció.

Fejezzük ki abbéli reményünket, hogy bármelyiket választjuk, nem kerül bele véglegesen egyetlen szótárunkba sem, hisz a járvány megszűnése után elfelejthetjük az oltakozást járványostul, szóalakostul.

Nyitókép: Unsplash/Thomas Griggs

#nyelvműhely