Nyereséggel zárt a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound

Egyéb

A vasárnap zárult, harmadik alkalommal megrendezett négynapos Balaton Soundot követő első számítások szerint a rendezvény - a tavalyihoz képest mintegy 50 százalékkal magasabb - 200 millió forintot meghaladó nyereséggel zárta kapuit. A július első hetében zajlott soproni VOLT Fesztivál pedig több mint 70 millió forintos nyereséget hozott.
    

Bár a részvételről egyelőre nem közöltek végleges adatokat, a rendezők előzetesen a két fesztiválon összesen mintegy 160-170 ezer látogatóval számoltak.    Az econet.hu 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kft. az említett két fesztiválon  a budapesti Hajógyári-szigeten augusztus és 12-től 17-ig tartó Sziget fesztivált, az azonos helyszínen  már véget ért T-Home Gyerek Szigetet,  valamint a marosvásárhelyi Félsziget fesztivált rendezi. Ez utóbbit idén július 23-26. között tartják.