Nyilván hosszas vitákat lehetne folytatni róla, de én úgy gondolom: az Iron Maiden "A" metál zenekar, és Ozzyé mellett Bruce Dickinsoné "A" metál hang. Ami ennél keményebb, az rendszerint már sötét dolgok felé visz, ami pedig lágyabb, az ugyan lehet nagyon jó rock and roll, de semmiképpen sem metál zene. Ha esetleg valaki a Metallicát kívánná oppozícióba állítani a Sziget nulladik napjának vendégeivel, hadd hozzam fel még a Vasszűz mellett: muzsikájukon - ahogy a hatvanas-hetvenes években kezdő brit zenekarok legjobbjainak produkcióin - azonnal érezni, nem a R&R felől kezdtek másfelé tapogatózni, hanem az európai zenei hagyományok birtokában találtak rá a rockra.
Az Iron Maiden budapesti fellépését megelőzte néhány hír, ami még érdekesebbé tette az érkező produkciót. Az athéni koncerten ellopták Adrien Smith hófehér Jacksonját. A közös nyomozósdi ugyan feltehetőleg nem korbácsolta fel a pesti közönséget, hiszen nem túl valószínű, hogy ha egyáltalán el akarja a adni a tolvaj, azt éppen nálunk kísérelné meg, de ott maradt a kérdés: mi szólal majd meg az eltűnt gitár helyett. Nagyobb hír volt, hogy Dickinson augusztus 7-én 50 éves, így aztán a fellépés a Szigeten egyben a születésnapi bulija is volt. Na, ennek már izgatottan néztünk elébe.
Az Iron Maiden végül is nem okozott csalódást. Kissé idegesítő volt, hogy annak a zenekarnak a közönsége, amelynek énekese épp megtért a kereszténységhez, ördögvillákat mutatott már a koncert elején (a zenekar nem!!!), de tekintsük ezt úgy, hogy a külfödi példákat másoló (volt a koncert elején vetítés) közönség nem is sejti, mit csinál.
