Nyílt napot tartanak Nandafalva hindu templománál

Egyéb

 

Hagyomány, hogy a nandafalvi hindu közösség minden nyáron India-napot szervez, melyre elsősorban a környékbeli települések lakóit várják, de messze földről is gyakran érkeznek vendégek. A negyven hektárnyi érintetlen terület közepén álló templom és a körülötte elterülő szentélypark nyugalma évről évre szép számú látogatónak nyújt lelki feltöltődést.
    

Az idei nyílt nap is különös kulturális csemegéket kínál a vendégeknek: Túri Virág Réka táncművész és a Parvati odisszi indiai klasszikus tánccsoport a Tíz avatár című darabot mutatja be, az Ausztriából érkező Gabriele Fall Gandharvika gitárművész-énekes pedig vaisnava spirituális zenei feldolgozásokat szólaltat meg.
    
Az esemény csúcspontja a védikus tűzáldozat lesz: a több ezer éves hagyománynak megfelelően a hindu templom kertjében épített kőoltárban egy szerzetes lobbantja fel a lángokat, melybe mindenki dobhat néhány szemet a faluban termelt búzából, miközben a hívők az ősi mantrákat éneklik.
    
A rendezvény célja az is, hogy bemutassa, mit nyújthat az több ezer éves indiai kultúra a ma emberének. Az érdeklődők előadást hallhatnak a reformtáplálkozás történetéről, lesz reflexológiai bemutató, kiderül természetes alapanyagokból, miként készíthetők akár otthon is biokozmetikumok, a gyerekek kipróbálhatják a hennafestést és a vendégek az indiai bazárhangulatba is belekóstolhatnak. 
    
Nandafalva 1979-ben alakult. Kezdetben a ma jógakolostorként működő épületben gyakorolta lelki életét a hindu vallást követő közösség; a tanya egyik szobáját rendezték be kápolnának. A rendszerváltást követően újabb családok költöztek az alföldi tanyavilágba, 2000-ben pedig megépült a hagyományos hindu és magyar elemeket ötvöző nandafalvi templom.