Nyissunk egymásra!

Egyéb

A kilencvenes évek elején, Párizsból indult, mára Európa-szerte népszerű civil mozgalom célja, hogy a városokban élő családok, amelyek sokszor csak látásból ismerik egymást, egy közös, sütés-főzéssel, beszélgetéssel, játékkal egybekötött ünnepi rendezvény során közelebb kerüljenek szűkebb lakóközösségükhöz.

 
A tízéves kezdeményezésnek számos résztvevője van szerte Európában, és mára több mint 30 ország vesz részt a Szomszédünnepben az egész világon. 2010-ben a cél az, hogy több mint 10 millió résztvevő és 1300 város és partnerszervezet csatlakozzon az ünnephez az egész világon.
 
Idén Európa Kulturális Fővárosaként Pécs is csatlakozik a kezdeményezéshez, de Szerbiában, Macedóniában és Montenegróban is először vigadhatnak együtt a szomszédok. Törökországban az önkéntes munka és a fiatalság témakörének jegyében ünnepelnek a résztvevők.
 
A rendezvényt kezdeményező Hungarofest Nonprofit Kft. felhívására eddig 35 pécsi civil szervező jelentkezett, így már most több mint ezer résztvevőre lehet számítani a május utolsó péntekén tartott ünnepségen, de továbbra is várják a jelentkezőket.
 
Azok, akik, bár nem szervezők és nem pécsiek, de szívesen részt vennének a Szomszédünnepen, megtehetik azokon a helyszíneken, ahol a házigazdák, nemcsak közvetlen szomszédaikat, de bárkit szívesen látnak. A Sétáló utcabálon, a Király utcában például számos családi programmal várják nemcsak a Király utcaiakat. A Szomszédünnepben részt vevő helyszíneket és elérhetőségeket az esemény honlapján, a www.szomszedunnep.hu weboldalon tekinthetik meg az érdeklődők.