(MTI) - Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Kispál és a Borz huszonkét év aktív zenélés után köszön el a közönségtől a Sziget fesztivál hétfői, mínusz egyedik napján. (Korábban az Illés, az LGT, tavaly pedig a Tankcsapda tartott önálló, nagyszabású koncertet a Sziget hivatalos kezdete előtt.) Lovasi András, a zenekar frontembere korábban elmondta: az alkotóközösség megmarad, de a tagok külön-külön akarnak tevékenykedni a következő időszakban. A szigetes búcsúra mintegy háromórás koncerttel készül a zenekar, fellépnek zenészbarátaik is.
Csík Zenekar |
A Sziget keddi nulladik napján a nagyszínpadon reggae-ska ünnep lesz; fellép a Skatalites, Bob Marley egykori zenekara, a Wailers, a brit pop-reggae egyik legfontosabb zenekara, a UB40, és a 25. születésnapját idén ünneplő Ladánybene 27 is. A tavaly elhunyt dalszerző, előadó Cseh Tamás emlékére a világzenei nagyszínpadon rendeznek koncertet, fellép többek között a Heaven Street Seven, a Csík Zenekar, Palya Bea, a Balaton, a Quimby és a Besh o drom. Kedden a BJC - Amfiteátrum Színpadon rendezik meg a Magyar Jazz Napját, ahol például Tommy Campbell amerikai dobos László Attilával és Oláh Kálmánnal, a szintén amerikai zongorista, George Duke pedig a Budapest Jazz Orchestrával együtt lép fel.
A fesztivál hivatalos első napján, augusztus 11-én szerdán a nagyszínpadon a horrormetált játszó amerikai Gwar, a vicces brit punkzenekar, a Toy Dolls, a garázsrockban utazó svéd Hives, valamint a ska stílust képviselő spanyol Ska-P és az angol Madness lép fel. További kiemelkedő koncertnek ígérkezik a világzenei nagyszínpadon a kubai legenda, az Orquesta Buena Vista Social Club és Omara Portuondo közös műsora, de szerdán lesz látható-hallható az amerikai melodikus punkzenekar, a Bad Religion, a szintén amerikai lemezlovas, DJ Shadow, a hazai jazz egyik legjobbja, a Berki Tamás Band, valamint a Quimby is.
Rotfront |
Pénteken a nagyszínpad fő attrakciója az egyaránt amerikai Papa Roach és 30 Seconds To Mars, valamint a brit Mika lesz, a világzenét az amerikai klezmeres Daniel Kahn & The Painted Bird, a brit Oi Va Voi, illetve a macedón csocsekkirállyal, Ferusz Musztafovval megerősített Söndörgő, valamint a két Berlinben élő magyarral, Gryllus Dorkával és Wahorn Simonnal felálló Rotfront népszerűsíti majd. Pénteken lesz Erik Sumo Band-, Paradise Lost- és Kiscsillag-koncert is.
Szombaton - a huszadik születésnapját tavaly a Szigeten ünneplő - debreceni Tankcsapda után lép a nagyszínpadra az új lemezzel jelentkező brit heavy metal legenda, az Iron Maiden. A világzenét kedvelők ezen a napon bulizhatnak Ferenczi György és a Rackajam és a mexikói Los De Abajo muzsikájára, lesz még Deák Bill Gyula, a dj-ző Calvin Harris, és a hazai alternatív színtér egyik kedvence, a 30Y is.