 |
A Design Hét programjába néhány átdolgozott tárggyal és azok történetével kapcsolódtak be. Tom Sloan egy ősrégi ? több generáció által utálattal övezett ? családi asztalt, az Ecserin talált asztali lámpákat és az egykori Luxus Áruházból kimentett darabokat alakított át, vagy csupán újragondolta őket. A lényeg, hogy a tárgyak történetét a látvány részévé tudta tenni. A tornaszer az egykori magyar olimpikon, Magyar Zoltán alakját idézi meg, de mára a fogantyújából táskakollekció lett, a lóból szobai bútordarab. A hagyományos kézműves termékek és a néhány évtizeddel ezelőtti ipari gyártmányok még olyan minőségi anyagot dolgoztak fel, ami ma elképzelhetetlen, a tárgyakban a gyártás kora és jellegzetességei is megőrződnek. Sloan ezeket a kultúrtörténeti szempontokat is a tárgyegyüttes részévé teszi azáltal, hogy bőséges teret ad nekik, kommunikációs helyzetbe hozza az egyes darabokat és beszél a hozzájuk fűződő viszonyáról és finoman megdolgozza őket. A kiállítás inkább performansznak nevezhető, hiszen a legszebben Sloan előadásával együtt elevenedik meg.
 |
A halálra ítélt anyagok és formák képzőművészeti igényű újrahasznosításával az alkotópáros korok és művészeti tevékenységek belső törvényszerűségeit elemzi. Azzal a gesztussal, hogy a művészet nyilvános teréül az otthonukat kínálják fel, nem csupán a bemutatott tárgyak történetét, értékét hitelesítik, de magát a design fogalmát is. Hiszen az alapvetően használatra szánt tárgyak itt a saját közegükben jelennek meg, a lakás tereihez illeszkedve, nem egy neutrális kiállítóhelyen. Bátor elgondolás, amihez jó érzékkel társítják a művészeti ágak egymáshoz illesztését és a kultúrtörténet bevonását. Koncepciójuk a letűnt korszakok tiszteletére tanít, nem úgy, ahogyan a kortárs designban megszoktuk: nem jelekkel, technológiák felelevenítésével, hanem az egyes tárgyak saját történetével és személyiségével.
